A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel új lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.

 

A hét képe:  MAGYAR MÁRTA: FONATOS KERESZT BÁRÁNNYAL

Gondolatok a „Lelkiállítás” hívószóra:

“A Krisztus Király templom oldalára készített mű kapcsán szeretném megosztani azokat az indíttatásokat, amelyek a munka során vezettek.
Kezdettől fogva éreztem, hogy a helyből adódóan itt nem emlékhelyet kell próbálnom létrehozni, még csak nem is valaminek az ábrázolását, hanem – Krisztus Király templom lévén- Krisztusnak királyi jelét kell használnom. A kereszt ünnepi díszét, ami áldást oszt az utca emberének és a templomba érkezőknek egyaránt, és üzenete a mindennapok rohanásában is gyorsan befogadható.
Kerestem a keresztnek olyan megnyilvánulási formáit, ami egyben hordozza ennek a gazdag jelnek minél sokrétűbb olvasatát. Az ír kőkeresztek monumentális hatása mellett, Ezekiel látomása indított a dombormű megtervezésekor.

Ez.47,1-12. Láttam, hogy víz tör elő a templomból annak jobb oldalából, és kikhez elér e víz ár megszabadultak és énekelték: Alleluja alleluja! “…a folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.”
Így készült el tervem a fonat-motívumos keresztet mintázó domborműhöz.

A fonatos díszben, ami egy folyamatos kötelék és áramlat, Isten szeretetének, szövetségének és Krisztus engedelmes áldozatának összefonódását látom. Szétárad, mindent betöltő erőként a földtől az égig mindent megérint. Ez az áramlás a Szentlélek.

Isten szeretetének túlcsorduló jele, hogy a fonat kiömlik, kibomlik, megnyílik és virágozni kezd. A homlokzat eredeti virágaihoz igazodva, ötszirmú, a szeretet tettekben megnyilvánuló jeleként nyitottságra, áldásra és tettekre hívó (tenyereinket idéző) virágok mintázzák a kereszt két oldalát.

A fonatok a Bárány ábrázolását fogják közre. Az áldozati bárány és a jelenések könyvében megjelenő győzedelmes bárány: a bárányalak térdel és magasba emeli a győzelem jelét. A középpontban a bárány oldalán lévő seb van. Krisztus áldozata, a végsőkig való odaadás indítja vagy tartja mozgásban a körkörös áramlást: az Atya mindent odaadott a Fiúnak és a Fiú mindent visszaadott az Atyának.

A templom kapuinak megnyitására hívott minket Ferenc pápa az irgalom évében. Ez a dombormű: nyílás, látható jel, áldást osztó az arra járóknak, és külső jele annak a misztériumnak, amit mi a templom falain belül ünneplünk: Köztünk van az Isten országa!”

A hét képei voltak:

MÁTYÁSSY LÁSZLÓ: "EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE"

kép 1 / 19

“A szobor Krisztust ábrázolja az Utolsó vacsorán az Eucharisztia megalapításakor. Jézus jobb kezével áldást ad, bal kezében kenyér, előtte az asztalon kehely. Az arc, a hajviselet, a kompozíció az ikonfestészeti hagyományokat emeli át a plasztika világába. A jobb kéz ujjai az áldó kéztartás mintájára az I C X C – Jézus Krisztus – betűket formálják. A kenyér és a kehely negatív perspektívája azok természet feletti voltát szimbolizálja. A kenyéren megjelenik a kereszt és az I C X C betűk, a kelyhen krisztogram az alfa és omega betűkkel. A kehely talpa nyolcszög alakú, mely a földi világból a mennyei világba átvezető utat jelképezi. A szobor anyaga pirogránit, mészkő talapzaton, magassága 60 cm.” Mátyássy László

 

Lelkiállítás

Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.

Korábbi lekiállítások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük