A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel új lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.

A Képnézegető folytatásaként a 23. Faludi Filmszemle és Fotópályázat díjazott fotóit mutatjuk be.

“A kép nem természeti jelenség – gondolat van mögötte, még akkor is, ha a gondolat nem tiszta, világos. A képnek nem kell világosnak lennie – a kép az önmegértetés és a szemléltetés tárgya. Aki készíti, megért, szemlél és szemléltet. Aki aztán nézi a képet, visszafelé, a képből kiindulva lesz képes ugyanerre: önmagunk megértése és szemlélésének tárgya a kép. Egy folyamat kettős útja – az alkotó és a befogadó anyagiasult párbeszédének hordozója. Nincs kép anyag nélkül – a legkevesebb és a legtöbb anyag a képen a fény: homok a kezünkben, szél a fülünkben;  hang a kimondott szó előtt. Fény és megvilágítottság – a kép a fényben áll: fény maga is. Fényből készült. Képeink olyan beszélgetések terei, amelyek még nem születtek meg – a képről beszél a készítő és a befogadó. Szólaljunk meg, legyen fény. Először az alkotó, aztán a befogadó, az újjáalkotó – alkossunk együtt, szót-szólva a képről.” (Lázár Kovács Ákos, a Faludi Filmszemle és Fotópályázat igazgatója)

A hét képe(i): Walton Eszter: Testvérek – Játék – Nyaralás  (sorozatok, III. díj)

“A Fotópályázat hívószavai minden évben megérintenek, mert egy szóba sűrítve mindig fontos üzenetet hordoznak. Ezen kívül szeretem a közeget, amelyben az értékelések folynak, ezért is szoktam rendszeresen pályázni a Faludi Filmszemle Fotópályázatán.

Az idei Közösségben hívó-szóra egy olyan fekete-fehér sorozatot adtam be, amely a saját gyerekeimről szól. A családi nyaralásainkon készült fotókon jól látszik, hogy a játék – életkortól függetlenül – felszabadít, örömet ad és ezzel közösséget épít. Ilyenkor mind a hat gyerek igyekszik ott lenni, sőt sokszor vendég-gyerekek is. Játszunk a kertben, a Balatonban, az asztalnál és a műemlékek mellet is. A létszám és a kedv megvan hozzá.

Sokféle közösséghez tartozunk, amelyek közül a család a legkisebb, de a legmeghatározóbb. Velük a legjobb, de a legnehezebb is. A mi esetünkben nem is olyan kicsi, ezért egy csoda, hogy működik. Sokszor tapasztaljuk, hogy nehéz elviselni egymást. Amikor mindenki mást szeretne, valakinek engednie kell. Felülemelkedni a földhöz ragadt akaratunkon, és „meghalni” a másikért. Ez egyedül nem megy, csak ha van Valaki, aki ott lakik köztünk.” (Walton Eszter)

Lelkiállítás

Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.

Korábbi lekiállítások:

Lelkiállítás a Jezsuita Szigeten (Marsai Ágnes grafikus művész Bibliai képek című tárlatának segítségével)
Lelkiállítás Kákonyi Júliával I.
Lelkiállítás Kákonyi Júliával és Sajgó Szabolcs SJ-vel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük