A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel új lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.

A hét képe: Kaippel Emília: Ilona völgy (olaj, vászon; 50×60 cm)

“Az őszi erdő csendje szívet melengető emlékeket, lélek-rezdülést idéz.” Kaippel Emília

Borza Teréz: Veletek maradok

kép 1 / 32

“Ime, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig /Mt 28,20/. Ez a porcelán és öreg fa kompozicióm, – 2017-ben a Vigadó Galériában rendezett „Húsvét titka“ című szakrális alkotásaimat összegző, önálló kiállításom egyik darabja. Jézus ezt a bíztatást a feltámadása után mondta a tanítványainak, akiket elküldött, hogy tanúságot tegyenek róla az egész világnak. A dobogó-lángoló szív forma, az értünk elszenvedett kereszthalált szimbolizáló öreg fa kereszt darabbal együtt, – az örök szeretetet, a bíztatást és reményt fejezi ki. Nem egy hagyományos domború szívforma, hanem ellenkezőleg homorú, magához ölelő, befogadó, lebegő formát adtam az „üzenet“ ihlette gondolataim kifejezéséhez. „Ne féljetek“….hiszen én veletek vagyok, a szívem szeretetével, ölelésével. Ezt érzem én is minden gyűjteményes kiállításom rendezésekor, hiszen fontosnak tartom azt úgy a nézők felé tárni, hogy mindenki megtalálja benne azt az üzenetet, ami éppen neki szól az adott időben. A mai helyzetünkben is különösen fontosnak érzem, hogy ne féljük a hitünket megvallani, mindenki tegye azt a saját eszközeivel, hiszen Ő velünk van a világ végezetéig.” Borza Teréz, Ferenczy Noémi-díjas porcelán-szobrászművész

A hét képei voltak:

Lelkiállítás

Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.

Korábbi lekiállítások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük