Az idei fesztiválon Karl Markovics lesz a filmes zsűri elnöke. Első filmje a Lélegzés Cannes-ban és a miskolci Cinefesten is díjazott lett…

Paksa Balázs írása a Magyar Kuríron:

Mi egy élet értéke? Megítélhetjük-e ezt, miközben épp zajlik? Készek vagyunk-e arra, hogy elmenjünk egészen a legvégső határokig? Karl Markovics, az idei Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat filmes zsűrijének elnöke bátran kilépett a komfortzónájából, amikor a Rex felügyelő sorozat és számtalan mozifilm karakterszínészeként megrendezte első nagyjátékfilmjét.

Egy fiú áll a hegesztőüzem munkaasztalánál. A műszakvezető a sokat látott melósok rutinjával sorolja neki, mit kellene csinálni; röviden és velősen beszél. A srác már nekikezdene, ám a fémmaszktól megretten: nagyot kiált, és eldob mindent. Snitt. Országúton bandukol a szürke horizont felé, egy autó felveszi, majd néhány kurta mondat után kiteszi a fiatalkorúak börtönénél. A 2011-ben bemutatott, többek között Cannes-i és Cinefest-nyertes Lélegzés e három kezdőjelenete egyszerűen, mégis tökéletes pontossággal vázolja fel a film alaphelyzetét, s ebből a kisrealizmusba öltöztetett finom szimbolizmusból Markovics később sem enged. Nézőjét fokról fokra avatja be hősének életébe: Roman Kogler (Thomas Schubert) egy kamaszkorában elkövetett bűncselekményért ül, mozdulatai törődöttek (régóta bent lehet már), cellája sivár (annyi év után minek a cicoma), cigije kéznél (kell a napi adag). Úgy áll az életéhez, mint minden más rab: a kirendelt gyám idegesíti, a bíró szerinte is idióta, de majd csak lesz valahogy. A kinti világ meg tehet egy szívességet: jobb itt benn, biztonságban. Szinte véletlenszerűen kerül elé egy álláshirdetés. Minden mindegy alapon megpróbálja, de már az első napon ledöbben a tapasztaltaktól.

Hangozzék bármilyen különösnek, a gondosan megkomponált átmenetiség több szempontból is jellemzi Markovics imponálóan biztos kézzel levezényelt debütfilmjét: munkája révén Roman élet és halál határvidékére vetődik, ami ebben az egzisztenciális kérdéseket következetesen (el)hárító posztmodern társadalomban súlyos tabu. Ezt emeli ki a borongós látványvilág, a szokatlan képkivágatok és a lényegre szorítkozó, gyakran idő előtt közbelépő vágás is. Roman életébe csupán pillanatokra tekinthetünk be. Ami igazán fontos, az a vásznon kívül zajlik: a fiú elméjében, de még inkább a szívében. Az álomgyári forgatókönyv-szabályzatnak magabiztosan ellenálló, kihagyásos történetmesélés komoly meglepetéseket tartogat, csak halkan súgja a néző fülébe: íme, itt egy helyzet, te hogyan döntenél? Ekkor már lélegzetvisszafojtva izgulunk főszereplőnkért, hogy sikerüljön neki (mi biztosan elbuknánk).

Hogy mi? A lélegzés, ami az élet alapfeltétele. Roman ugyanis egyetlen éjsötét feszültséggócként rója Bécs otthonos, mégis idegen utcáit, és magába fojtja összes dühét, kétségét, megbánását. Szabadulni akar, de nem fizikailag, inkább lélekben. Az okokra pedig szép lassan fény derül, ahogyan arra is, hogy a kinti világ bizony lehet izgalmas és gyönyörű, a munka inspiráló, a szörnyű múlt pedig szertefoszló teher – ha végre elengedjük.

Ám elengedni valamit csak akkor tudunk, ha hívnak. Valami szebbre, jobbra, nemesebbre: magára az életre. Markovics érzékeny filmjének groteszk iróniája és egyúttal megrendítő tézise, hogy hőse mindezt a földi purgatóriumba alászállva tanulja meg, kemény belső munka árán. Csakúgy, mint egy népmesében. Romant ennek megfelelően néhány ecsetvonással felrajzolt, életszerű, mégis allegorikus figurák veszik körül: a kivénhedt kalauz, a segítőtárssá váló ellenfél, valamint a szeretni vélt személy, akiben hősünknek csalódnia kell. Ő az, aki kimondja a film legkegyetlenebb mondatát. Mi addigra már ugyanúgy fuldoklunk, mint a fiú: arra gondolunk, hogy ezt nem lehet ép ésszel kibírni, és várjuk a robbanást, de ő csak alámerül az úszómedencében – annyi játszadozás után most talán végleg. Ezt kiheverni? Felér egy újraélesztéssel.

Amíg a világ közönye sűrű, nehéz porként telepedne meg rajtunk, hősünkkel együtt mi is tanulgatjuk: beszívni, kifújni, lassan, nyugodtan. S a könnyek lassanként megerednek, és kezdetét veszi egy hosszú csöndekkel tarkított, lélekszabadító gyónás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük