Határjárók

A Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes klubjával március 22-én újra az ART+Cinemában leszünk!

A következő alkalommal 18:45-től CINZIA PANERO: „HATÁRJÁRÓK” (2016., 56’) című filmjét tekintjük meg.

“Akik átvitték a keresztény testvériség üzenetét a vasfüggönyön.”

Pavel Hnilica szlovák püspök és Guido Mirti, a Fokoláre mozgalom elkötelezett tagja történetén keresztül ad képet az ötvenes évek csehszlovák földalatti egyházáról. A dokumentum-játékfilm rendezője olasz származású fokolarina.

A „HATÁRJÁRÓK” (Border Men) két ember történetéről szól, akik átléptek a hidegháborús, keményen őrzött határokon, hogy elmondják a testvériség üzenetét. De szól a kelet-európai országokban üldözött keresztények százezreinek jajkiáltásáról is. Végül pedig a Fokoláre Mozgalom lelkiségéről, melyet Isten éppen azért hívott életre, hogy belépjen az ateista világba.

A dokumentumfilm főszereplői: Pavel Hnilica jezsuita pap, a földalatti szlovák egyház püspöke, aki az 50-es években Olaszországba szökött, hogy megmeneküljön a börtöntől, és hogy XII. Piusz pápát tájékoztassa a vasfüggöny mögött élő, üldözött egyház helyzetéről. A másik Guido Mirti, ismert nevén „Cengia”, olasz fokolarinó, aki, 1955-től 1963-ig, prágai bebörtönzésének évéig, rendszeresen utazott Csehszlovákiába, Magyarországra, Lengyelországba és az NDK-ba. Az igazi okot, a Szentszék és a csehszlovák püspökök közti kapcsolattartást kereskedelmi tevékenységgel leplezte.

A Határjárók mindenkinek üzen: bárhol is vagyunk, legyünk mindig a párbeszéd emberei.

A vetítés utáni beszélgetés vendége: CINZIA PANERO rendező, fokolarina.

Szeretettel várunk mindenkit!

Helyszín: ÚJRA! ART+Cinema (Erzsébet krt. 39.)

Mindenkit szeretettel várunk!

Aki kedvezményes áron szeretne jegyet vásárolni vetítéseinkre, annak szükséges kiváltania egy ingyenes tagsági kártyát a Faludi Ferenc Akadémián (1085 Budapest Horánszky utca 20., minden hétköznap 9.30-16.30-ig). Tagsági kártyával 700 Ft, utcáról 900 Ft a mozijegy, melyeket közvetlenül a vetítés előtt tudnak kiváltani a helyszínen.

A filmklubunk az NKA támogatásával  valósul meg.

NKA_logo_2012

Korábbi filmklub alkalmak:

A Faludi Ferenc Akadémia játékfilmklubjában március 14-én a Premier KultCaféban az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharcra emlékeztünk. Vendégünk volt Sára Sándor!

Ezen az alkalmon a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező Sára Sándor 80 huszár (124 perc, 1978.) című filmjét néztük. A vetítés után a rendezővel Pintér Judit filmkritikus beszélgetett, akinek ajánlóját alább olvashatják:

Sára Sándor 1978-ben készítette a rendezőként és operatőrként egyaránt óriási feladatot jelentő 80 huszárt, a leginkább talán Andrzej Wajda lengyel történelmi tablóihoz hasonlítható nagyszabású alkotását.

„A történelmi lecke szép és tagolt fölmondása helyett mi azt a torokszorító érzést akartuk az emlékezet aljáról fölszabadítani, amely nemcsak ebben az egyetlen történetben ráz meg és kísért bennünket, de szinte végigköveti történelmünk minden nagy kezdeményezését: fölkészülés nélkül, vérbe boruló aggyal ugrani bele a cselekvés örvénylő mélyvízébe” – fogalmazta meg az alkotók szándékát Csoóri Sándor a Sárával közösen írt film kapcsán. A Kárpátokon át emberpróbáló körülmények között a magyar szabadságharc megsegítésére igyekvő huszárszázad tragikus sorsa valóban a történelem külső erői által satuba fogottak harcát jelképezi a kötelességtudat és a lelkiismeret, a katonai eskü és a hazaszeretet, vagyis a magyar sors vissza-visszatérő dilemmáival. A Sára Sándor operatőri kiválóságáról is újabb tanúbizonyságot tevő 80 huszárnak a természet az emberekkel egyenrangú főszereplője: a zöldellő völgyek, csupasz sziklák, ködben úszó hegycsúcsok, valamint a gazdáikéhoz hasonlóan megrendítő sorsú lovak ugyanúgy „játszanak”, mint a remek férfi színészcsapat.

A Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes klubjának legutóbbi alkalmán 2017. március 8-án 18:45-től Mátis Lilla “Mély kútba tekinték” (2002.,  60 perc) című filmjét néztük.

A 2000-ben elhunyt Dr. Virág Teréz pszichoanalitikusra emlékezik a film.

Dr. Virág Teréz idegrendszeri betegségben szenvedő gyermekek gyógyítása közben fedezte fel a társadalmi traumák – a HOLOKAUSZT, 1956, HÁBORÚK, DIKTATÚRÁK- másod- és harmadiziglenig is ható, pusztító, lelki hatását.
Virág Teréz pszichológusként a holokauszttal foglalkozott, főképpen a másod- és harmadgenerációs traumákkal. Egyike volt azoknak, akik felfedezték, hogy az eltitkolt, kibeszéletlen, feldolgozatlan életesemények hogyan szivárognak át félelmek és betegítő szorongások formájában az utódokba. Ez az okos, érzékeny és elszánt asszony megtörte a több évtizedes hallgatást, hogy megértesse, amit megértett: mindenkinek szembe kell néznie a saját történetével, mert ezzel nemcsak önmagának, de leszármazottainak is segít. Így kezdett el beszélgetni túlélő sorstársaival, majd segítséget nyújtott azok gyerekeinek, unokáinak. Ebből jött létre 1992-ben a KÚT rendelő, amely Virág Teréz életművének legfontosabb része.

ÜZENET ANYUKÁNAK
„Édes jó Anyukám! A jó Isten úgy akarta, hogy mi egymástól egy kis időre elszakadjunk. Ez az idő, ami oly hamar eltelik, csak próba. Próbára tesz minket a jó Isten, hogy elég hit és bizalom van-e bennünk. Ez lesz az utolsó próba. Ha ezt is megálljuk, boldogok leszünk. Kérem a jó Istent én minden nap, segítsen meg Téged, Verát és engem, segítse meg a mi rokonainkat, ismerőseinket. Kár mondanom, úgyis tudom, Te is ezért imádkozol. Ez a zsák, amit Évikével küldök, hálózsák. Éjjel ebbe bújj bele, erre tedd a másik két plédet. Nekünk Verával van elég. A fehérek, a rózsaszín, és a sezlontakaró. Anyukám! A takaró azért is meleg, mert gyermeki szívem öntöm belé. Búcsúzom Tőled, drága jó Anyám, vezéreljen Téged mindenütt a jóságos Isten, aki nem hagyja el az özvegyet és árváit. Föntről a mennyországból vigyáz ránk a mi drága jó Apánk. Harmadik útitársad a mi imánk. Az Isten áldjon meg, drága jó Anyám.”
Ezt a levelet a tizennégy éves Virág Teri írta sebtében, mikor édesanyját elhurcolták, és ő még visszaszaladt a lakásba, hogy meleg holmit kapkodjon össze.

A vetítés utáni beszélgetés vendégei: MÁTIS LILLA rendező és HORVÁTH ADRIENN operatőr voltak.

A Faludi Ferenc Akadémia játékfilmes klubjának következő alkalmán 2017. március 1-jén 18:45-től Woody Allen Bűnök és vétkek (1989.,  107 perc) című filmjét néztük.

A vetítés utàni beszélgetést Gelencsér Gábor filmesztéta vezette.

“Woody Allen talán meglepő módon a 20. század nagy moralistája is: több filmjében súlyos, legtöbbször a magaskultúrából ismert erkölcsi kérdéseket feszeget a tőle megszokott (fekete) humorral. Az első példája ennek a zavarba ejtő témafelvetésnek az 1989-es Bűnök és vétkek (s hasonlóval szembesülünk később a Match Pointban, a Kasszandra álmában és legutóbb az Abszurd alakban). Ráadásul a történet végén nincs megnyugtató válasz – legfeljebb a film másik cselekményszálában botladozó, a rendező által alakított karakter szokásosan keserédes szerelmi kalandjával vigasztalódhatunk.”

Gelencsér Gábor

A Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes klubjának 2017. február 22-én 18:45-től kezdődő alkalmán Papp Gábor Zsigmond Hamvazószerda (2004., 64 perc) című filmjét néztük.

A film témája a Budapesti Műegyetem 1944–45-ben történt németországi kitelepítése.

1944 decemberében a nyilas kormány és a német parancsnokság úgy döntött, hogy mielőtt az orosz csapatok teljesen körülzárnák Budapestet, a műegyetem felsőéves hallgatóit tanársegédekkel és professzorokkal együtt – összesen 1600 embert – kitelepítik Németországba, hogy a háború után legyen, aki újjáépíti Budapestet. A diákok SAS-behívót kaptak, úgyhogy aki nem ment, azt katonaszökevénynek minősítették. Az egyik vonat Breslauba indult, a másik pedig Drezdába.

A drezdaiak 1945 januárjában az ottani műegyetem épületében hozzáláttak a tanítás folytatásához. Az egyetemen előadásokra jártak, szabadidejükben pedig végiglátogatták a gyönyörű műemlékváros nevezetességeit: a Zwingert és a Frauenkirchét, a világ legnagyobb evangélikus templomát, mindezzel nagy feltűnést keltve a városban, hiszen az ottani férfiak már évek óta kint voltak a fronton.

1945. február 13-áról 14-ére – húshagyó keddről hamvazószerdára – virradóan a magyar diákok végigélték a történelem legnagyobb bombatámadását, Drezda elhamvasztását.

A vetítés utáni beszélgetés vendége PAPP GÁBOR ZSIGMOND rendező volt.

A Faludi Ferenc Akadémia játékfilmes klubjának e heti alkalmán 2017. február 15-én 18:45-től a francia, Arany Pálma-díjas Dheepan – Egy menekült története című filmet vetítettük.

A film utáni beszélgetést Pócsik Andrea tartotta, akinek ajánlóját alább olvashatják:

A 2015-ös év filmkínálatában sokszor találkozhattunk akut társadalmi kérdésekkel. A menekültek befogadásának és beilleszkedésének ügye minden másnál fontosabbnak tűnt és tűnik ma is. Számos kortárs rendezőt foglalkoztat a téma, a legkülönbözőbb megközelítésekben dolgozzák fel. A Dheepan rendezője, Jacques Audiard műfaji filmes formába önti, ám rendkívüli érzékenységgel és körültekintéssel mutatja meg a Srí Lanka-i család franciaországi beilleszkedésének történetét. Nehéz témáról csak jól érdemes beszélni: ez a film segítségünkre lehet. Jöjjenek, tegyünk egy kísérletet!

A Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes klubjában 2017. február 8-án, szerdán 18.45-kor vetítésre kerül Varga Ágota Operatív érték – A besúgottak (65 perc, 2014) című filmje.

Közép- és Kelet-Európában, a volt kommunista államokban a második világháborút követően az egyházak helyzete alapvetően megváltozott. Módszeres keresztényüldözés volt 1945-től egészen 1990-ig, a rendszerváltásig. Magyarországon 1945 után a keresztény egyházak és a vallásosság az egyik első számú ideológiai ellenséggé lépett elő. A „klerikális reakció” – az egyházak – a szocializmus építését akadályozó „erők” egyik gyűjtőfogalma lett. Rákosi uralma alatt a katolikus egyházi személyek több mint kétharmada, a Kádári Magyarországon közel fele szenvedett el évekig, néha évtizedekig tartó meghurcoltatást. 1945 és 1989 között összesen 439 pap és 245 szerzetes került börtönbe, internáló táborba.

VARGA ÁGOTA rendező így vall a filmről:

„ A TARTÓTISZT c. filmem után, – mely teljesen új szemszögből: a szembesítés és a kendőzetlen párbeszéd módszerével mutatta be a Kádár-korszak állambiztonsági munkájának egy szeletét, – most a dokumentumfilm folytatásaként e filmben megismerhetjük az egykoron besúgottak sajátos viszonyulását a róluk jelentő besúgókhoz. A keresztényi megbocsátás talán a lelkületből ered, talán egy isteni felsőbb sugallatra, de a talány is ott lebeg a mondatok, gesztusok között. A film szereplői egykori és mai regnumisták. A Regnum Marianum volt az egyetlen, magyar ifjúsággal foglalkozó vallási közösség, amely az állandó zaklatások ellenére is folyamatosan élt és működött a kommunista rezsim alatt.

Tartótisztek által beszervezett hálózati személyekkel figyeltették, üldözték őket, lejáratási akciókkal próbálkoztak. Szemmel tartásukra többnyire zsarolással, a regnumiak közül is szerveztek be ügynöknek, besúgónak arra alkalmas személyeket…”

Három külön törvénysértő perben (1961, 1965 és 1971) 13 papot ítéltek el összesen 71 évre, 3 laikus vezetőt pedig összesen 4,5 évre.

A vetítés utáni beszélgetés vendége volt: VARGA ÁGOTA rendező.

A Faludi Ferenc Akadémia játékfilmes klubjában 2017. február 1-jén, szerdán 18.45-kor vetítésre került Peter Bogdanovich Az utolsó mozielőadás (119 perc, 2014) című filmje.

A vetítés utáni beszélgetést Harmat György filmkritikus tartotta. Ajánlóját itt olvashatják:

Sonny és Duane középiskolás fiúk, barátok és szegények egy poros, lepukkant texasi kisvárosban, ahol szinte egyetlen szórakozás a mozi. Duane a gazdag Jacyvel jár, a lány szülei ellenzik kapcsolatukat. Sonny, Duane és a többiek helyüket, önmagukat keresve elháríthatatlanul sodródnak a nem éppen fényes felnőttkor felé… Ez nem az „amerikai álom” filmje. Ez nem a hollywoodi sablonok filmje. Ez egy a legapróbb részletekig hiteles karakter-, miliő- és társadalomrajz. Ez olykor groteszk, gyakran szomorú, de mindvégig illúziótlan szembenézés a nemzedéki ellentétekkel, a változások nehéz időszakaival, gyarlóságainkkal, az elmúlással, a környezet által megnyomorított, perspektívák nélküli élettel… Ez a 78. évében járó amerikai rendező, Peter Bogdanovich (Mi van, doki?, Papírhold) 1971-ben készült, mindmáig legnagyobb hatású filmje.

A Faludi Ferenc Akadémia DO-KU filmklubjában 2017. január 25-én, szerdán 18.45-kor vetítésre került Gerő Marcell Káin gyermekei (104 perc, 2014) című dokumentumfilmje.

A Káin gyermekei című film MONORY MÉSZ ANDRÁS 1985-ben készült BEBUKOTTAK című filmjének gyilkosságért elítélt fiatalkorú főszereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozott. E vállalkozás kiindulópontja az olthatatlan kíváncsiság – mi lesz a megbélyegzettekkel. Mi lesz azokból a fiúkból, akik kamaszkorukban embert öltek, egész fiatalságukat börtönben töltötték és legalább 25-28 évesek, amikor szabadulnak?
Most 30 évvel később már látszik, milyen irányba kanyarodott az akkori kamaszok, mostanra meglett férfiak sorsa. Sors, bűn és örökség- Káin gyermekeinek szemén keresztül.
GERŐ MARCELL rendező s LÁSZLÓ SÁRA társszerkesztő-producer 2010-ben látta először a 80-as évek betiltott alkotását, melyben büntetésüket töltő fiatalok nyíltan mesélnek a börtönélet kegyetlen hétköznapjairól, elkövetett bűneikről és a szabadulás utáni terveikről.
Így vallanak az alkotók: „ Az első pillanattól kezdve világos volt, hogy ha sikerül felkutatnunk a szereplőket, akkor az ő harminc éven átívelő történetük révén az ember létét alapjaiban érintő kérdésekhez jutunk.”

Filmklubunkat az ART+Cinemában folytattuk 2017. január 18-án 18.45-től! Pavel Lungin A sziget című filmje került vetítésre.

A film utáni beszélgetést Lázár Kovács Ákos esztéta vezette. Ajánlóját alább olvashatják:

A sziget (rend.: Pavel Lungin, orosz dráma, 110 perc, 2006) az évszázados orosz realizmus filmje. Van benne lélek, szenvedés, öröm, csoda, és vannak benne kemény szavak, farkasordító hideg, gyengeség, hazugság, lelkiismereti kérdések és persze Isten is. Mindez úgy, ahogyan az természetes egy olyan hatalmas kultúrában, amelyik éppen azon dolgozik, hogy visszataláljon ahhoz, ami mindig is természetes volt neki: a levegővétel, a fulladás, a hétköznapok robotja, a tisztes szegénység, a bűn és bűnhődés. Pavel Lungin nem pislogott jobbra-balra – elfogadta a valóságot, komolyan vette és engedelmeskedett neki. Engedelmes film és nyugodt és erős is – olyan, amilyen azok mozdulatai lehetnek, akik tudják, hogy az élet két térdelés közötti csodálatos járkálás, kalandozás, herdálás, vagy engesztelés, olyan, mint a hideg: „világos és nehéz”.

A Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes klubjának 2017. évi első vetítésén, január 11-én, 18:45-től Szekeres Csaba Örvény (76 perc, 2010.) című filmjét néztük.

A dokumentumfilm a román-magyar határ innenső oldalán található TOLD lakóinak életét mutatja be. A több mint hat hónapon át tartó forgatás olyan emberek életét követte nyomon, akiknek sorsát a munkanélküliség, az éhezés, az uzsorakamat pecsételte meg. Aki az ÖRVÉNYBE beleszületik több generáción át, van-e menekülés belőle, vagy még mélyebbre süllyed?

SZEKERES CSABA így vall erről a filmről:
“A szegénységről nem lehet filmet készíteni. Ebből a szempontból az Örvény egy kudarc története. Leginkább azért, mert a kiszolgáltatottság, a kitaszítottság és a reménytelenség megmutatásával nem kerülünk közelebb a probléma megoldásához. Ugyanakkor ez a kudarc segélykiáltásként hangzott el, és sokan, nagyon sokan meghallották. Voltak, akik megdermedtek tőle, mások elbújtak, de sokan jöttek közelebb a szegénységhez, azokhoz az emberekhez, akikről nem lehet, talán nem is szabadna filmet készíteni. Azok miatt, akik végül mertek közelíteni, talán mégiscsak meg kellett születnie ennek a filmnek. Csak remélni merem, hogy így van. Remélni, hogy ez a találkozás létrejött.”

A vetítés utáni beszélgetés vendégei voltak:
KISS SÁNDOR vágó, SZEKERES CSABA rendező-operatőr.

“A szatíra és komédia határán az összes reményünk – mindenkinek dönteni kell.”

Filmklubunkat folytatjuk 2017-ben is! Szerdán, január 4-én 18:45-kor találkozzunk a Premier KultCaféban (Budapest, Üllői út 2-4., bejárat a Baross utca 1. szám felől is)! Vittorio De Sica Csoda Milánóban (92 perc, 1951.) című filmjét nézzük, amely után a beszélgetést Pintér Judit filmkritikus fogja tartani.

A Biciklitolvajok rendezője, Vittorio De Sica alkotása ez az igazi értékeket hordozó mű. A történetben egy magányosan élő asszony egy sírdogáló kisfiút talál a kertjében, és elhatározza, hogy szeretetben felneveli. Ám a nő rövidesen meghal, a kis Totó így egy árvaházban nő fel, ahonnan sorsa a milánói nincstelenek közé veti. Ám ő nem adja fel, és optimizmusa révén ráveszi társait arra, hogy kunyhóik helyére takaros épületeket építsenek. Azonban amikor minden jóra fordulna, hirtelen olaj tör fel a földből, ami mindent megváltoztat. (Etalon Film)

A világ felfedezése – másképpen…

A Faludi Ferenc Akadémia félévet záró játékfilmklub alkalmán 2016. december 21-én 18:45-től a Marie története (2014, 95 perc) című filmet néztük, mely megtörtént eseményeken alapszik.

Franciaországban vagyunk, a 19. század végén. Marie Heurtin vakon és siketen született. A szülők egy zárdát keresnek fel, ahol az apácák siket nőkről gondoskodnak. Marguerette nővér, egy fiatal apáca szárnyai alá vesz Marie-t. Elnyeri a világtól elszigetelten élő lány bizalmát, és a hit és szeretet erejével megtanítja arra, hogyan fejezheti ki önmagát.

A film utáni beszélgetést Varsányi Ferenc rendező vezette (ebben a félévben a Szavak nélkül és a Lélegzés című filmeknél találkozhattunk vele).

Ferike szó szerint a szülei szeme, hiszen a kisfiú szülei vakok – 11 évet átívelő megható családportré a Faludi DOKU Filmklubban.

2016. december 14-én, szerdán 18.45-kor vetítésre került: VARGA ÁGOTA: SZÜLEI SZEME (2015) 90’ című dokumentumfilmje, amely a Szemünk fénye (2004) c. film folytatása.

Varga Ágota alkotó így vall a két filmről
Kati és Győző átlagemberek. Ők is mindennapi gondokkal, a szokásos együttélési nehézségekkel küszködnek. A helyzetük mégsem átlagos, mert világtalan emberpárként gyermeket vállaltak. Ferike egészséges. Születésétől kezdve két éven át időnként felvételeket készítettünk náluk, megismételhetetlen helyzetek, belső monológok, küzdelmeik sora megmutatásával Szemünk fénye címmel született meg a sikeres filmünk. Tíz jelentős nemzetközi fesztiválon szerepelt és rangos díjakat, elismeréseket kapott.
Ferike négy évesen kezdi érteni, hogy szülei nem látnak, kameránk előtt történik a felismerés. 9 – 10 – 11 évesen pedig már a szüleiről gondoskodás felnőttes gondolatokat is ébreszt. Ő a szülei szeme, szó szerint. Miközben igazán gyerek az iskolában lehet. Ma már együtt énekel az édesanyjával, Győző pedig a számítógép kezelésében ad át rengeteg tudást kisfiának. Ő pedig segíti szüleit a maga módján, szinte ösztönösen. Hármójuk egymásrautaltsága különösen sajátos és nem problémamentes. Gyakran utaznak, a fővárosba is, pl. múzeumok, állatkert, ilyenkor Ferike a vakvezető (szó szerint), karjába édesapja kapaszkodik, görcsösen.
Kati jelentkezett az országos Nótasztár c. vetélkedőre. A döntőig is eljutott. Saját ambícióik is érvényre jutnak úgy, hogy Ferike mindezek szemlélője és egyúttal tevékeny részese. Ferikére támaszkodnak szülei. Nem egy szokványos gyermekkor az övé, élete nem egy átlagos sors, a különleges körülmények és adottságai is erre predesztinálják őt.

A vetítés utáni beszélgetés vendége volt: VARGA ÁGOTA rendező.

Az akadémia 6.45 játékfilmklubjában december 7-én 18.45-től Nemes Jeles László Saul fia (2015., 107′) című filmjét néztük.

“Túl pátoszon és nyafogáson. Mindennél jobb a valóság: kivérezve és mosolyogva.”

A náci koncentrációs táborokban a foglyokból álló Sonderkommando terelte be a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba, vitte át a holttesteket a krematóriumokba, takarította ki a termeket az újabb transzport érkezése előtt és szállította ki a hamvakat a táborból. A megterhelő fizikai munka miatt a sonderesek a tábor többi foglyánál jobb bánásmódban részesültek, a többi táborlakótól elkülönítve laktak, de mint a “titkok őrzőit”, néhány hónap után kivégezték a tagjaikat. Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút. 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket.

A vetítés utáni beszélgetést Lázár Kovács Ákos esztéta tartotta.

Az akadémia DOKU filmklubjában, a megszokott szerdai időponttól eltérően 2016. december 1-én, csütörtökön 18.45-kor vetítésre került NAGY ERNŐ: EÖTVENHAT (2006.) 65’ című dokumentumfilmje. Az 1956-os forradalom a XX. századi magyar történelem nagy pillanatai közé tartozik, melyben az ELTE Bölcsészkarának diákjai és oktatói meghatározó módon vettek részt.

NAGY ERNŐ operatőr- rendező így vall erről az alkotásról:
A legtöbb történelem könyvben a Műegyetem ifjúsága jelenik meg mint a forradalmat elindító szerveződés, noha az övékével egyenértékű vagy legalább is összemérhető az ELTE bölcsészkarának a szerepvállalása a forradalom eseményeiben. 2006-ban ez volt a kiindulópontunk, amikor elkezdtük a forgatást. Folyamatosan arra törekedtünk, hogy a forradalmi események résztvevőitől minél pontosabb, részletesebb visszaemlékezéseket kaphassunk. Emiatt úgy gondolom, hogy számos olyan szép történetet tartalmaz a mi Eötvenhatunk, amelyek a múltidézés sajátos felfokozott érzelmi állapotában fogalmazódtak meg. Ezek teszik számomra igazán izgalmassá a filmet. Az Eötvenhat vizualitását, és a szerkezetét is a mai felvételek és a különböző időpontokban készült archív anyagok közötti feszültség határozza meg. A néző előtt így megjelenik az 50-es évek és 56 különbözőképpen, elmondható és megjelenített történelmi narratívája, ami a folyamatosan változó, alakuló történet írói kánon szempontjából sem elhanyagolható körülmény.

A vetítés utáni beszélgetés vendége NAGY ERNŐ operatőr-rendező volt.

A Faludi Ferenc Akadémia 6.45 filmklubjában 2016. november 23-án 18.45-kor vetítésre került Federico Fellini: Cabiria éjszakái c. játékfilmje (1957.) 110’.

A vetítés utáni beszélgetést Pintér Judit filmkritikus tartotta, ajánlóját alább olvashatják.

Az ötvenes évek közepétől radikálisan változó olasz társadalom negatív jelenségeire (a pénz- és hatalomvágy, az önzés és a közöny erősödésére, bizonyos katolikus körök álszent, manipulatív magatartására) szokatlan őszinteséggel rámutató Federico Fellininek gyakran akadt dolga a cenzúrával. Az édes élet vagy a 8 és fél ellen indított heves támadásoknál kevésbé ismert, hogy a naiv, jóságos, kiszolgáltatott, ám az emberekbe és az életbe vetett bizalmát az őt ért megaláztatások, sőt gyilkos szándékok ellenére is megőrző kis utcalány történetétől kis híján megfosztották a világot. A cenzúra – mindenekelőtt az egyház fenti köreinek nyomására – tabunak számító témája és „vallásellenessége” miatt betiltotta a filmet, ami valamennyi kópia megsemmisítésével járt volna (beleértve a negatívokat is). Ám a megmentő is a katolikus egyházból, annak az – Itáliában máig erős – ún. haladó köreiből érkezett. A jezsuita Angelo Arpa atya ugyanis, akit 1954-től kezdve egészen Fellini haláláig szoros baráti kapcsolat fűzött a rendezőhöz, szigorúan titkos vetítésen megmutatta a filmet a pápaságra is esélyes Giuseppe Siri bíborosnak, aki – Fellini és Arpa atya egybehangzó visszaemlékezése szerint – a végén így kiáltott föl: „Szegény Cabiria, tennünk kell érte valamit!”. Szándékát nyilván tett is követte, így a közönségsiker és számos más elismerés mellett a csodálatos Giulietta Masina az 1957-es Cannes-i Filmfesztiválon elnyerhette a legjobb női főszereplő díját, Fellini pedig – az 1957-ben (!) az Országútonnak ítélt első Oscar-díj után – 1958-ban ezért a filmért megkaphatta a másodikat is.

A Faludi Ferenc Akadémia DO-KU filmklubjában 2016. november 16-án 18.45-kor vetítésre került Almási Tamás: tititá c. dokumentumfilmje (2015.) 90’.

A film olyan kérdéseket vizsgál, mint hogy mi kell ahhoz, hogy megvalósíthassuk álmainkat, élni tudjunk a lehetőségeinkkel, és hogy mi is tesz valakit jó zenésszé.

A 18 éves Anti szenvedélye a gitározás. Az ország egyik távoli szegletében, romatelepen él. Nem ismeri a kottát, nem szokott hozzá a rendszeres gyakorláshoz, de imádja hangszerét. Váratlan lehetőség éri, amellyel kitörhet kilátástalan helyzetéből. 60 fiatal társával együtt felvételt nyer a Snétberger Zenei Tehetség Központba, ahol tanulhat. A komfortos világ ígérete elvarázsolja a fiatalembert. Csodát remél. Azonban hamar kiderül, hogy hátránya hatalmas, még roma diáktársaihoz képest is. Hamar rájön arra, hogy élete egyik legnagyobb kihívása vár rá.

Az érzékeny és szerethető fiú története tele van váratlan fordulatokkal. Őszintesége, sajátos humora pillanatok alatt magával ragadja a nézőt. Antin keresztül bepillanthatunk a zenei tehetség központ munkájába is. Nagyszerű zenei betétek és emlékezetes „tábori” pillanatok színezik az egészestés dokumentumfilmet.
A TITITÁ c. alkotás a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a nemzetközi zsűri különdíját.

A vetítés utáni beszélgetés vendége ALMÁSI TAMÁS rendező volt.

“A börtönviselt nehézfiú és a hétköznapok. Levegőn élni is csak úgy, ahogyan hal a vízben, úgy érdemes.”

2016. november 9-én 18:45-kor vetítésre került Karl Markovics osztrák színész első rendezése, a Lélegzés (2011., 90 perc).

A film utáni beszélgetésben Varsányi Ferenc rendező, forgatókönyvíró volt segítségünkre a látottak megértésében és feldolgozásában. Ajánlója:

Karl Markovics osztrák rendező 2011–ben készült filmjében, egy tizenkilenc éves, gyilkosságért elítélt fiatalember több évi börtönrabság után megpróbálja újra kezdeni az életét. Állást kap a bécsi temetkezési hivatalnál, és ott, nap mint nap a Halállal szembesülve találkozik újra, az Élettel.

2011–ben Markovics moziját „Európai filmdíjra” jelölték.

A vetítés az EPOFilm és az Osztrák Kulturális Fórum támogatásával valósult meg.

A Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes klubjának következő alkalmán Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató munkásságát ismerhettük meg.

2016. november 2-án 18:45-kor vetítésre került Tari János „Majd az idő kipörgeti” – portréfilm Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutatóról (2008., 60’) című filmje.

Erdélyi Zsuzsannát mint fáradhatatlan tudósasszonyt ismerte a szakma és a nagyközönség. Ő volt az archaikus népi imádságok feltárója, gyűjtője, szakértője és kiadója. Filmünkben munkásságának ismertetésén túl, főként a Néprajzi Múzeumban eltöltött éveit és a Kádár korszakban megvívott szakmai küzdelmeit mutatjuk be. Egyszer valaki Archaikának nevezte Erdélyi Zsuzsannát. Találóbb és kedvesebb becenevet nehéz lett volna kiötölni a magyar néprajzkutatás nagyasszonyának.

Tari János: Dobozy Elemér és Erdélyi Zsuzsanna amatőr filmfelvételeiből /1956-1990/ (2008., 60’)
A film bemutatja, milyennek látta a saját és családja életét azoknak a filmfelvételek segítségével, melyeket férje Dobozy Elemér és saját maga rögzített 8 mm-es kamerájával.

A film rendező – operatőre Tari János is amatőrfilmesként kezdte a fimezést 1979-ben és ezért volt a szakmai múlt miatt az amatőrfilmes múlt…

A vetítés utáni beszélgetés vendége Tari János rendező-operatőr volt.

Október 26-án 18:45-től Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című filmjét tekintettük meg.

A film utáni beszélgetést Gelencsér Gábor filmesztéta vezette.

Egy bukott szabadságharc után milyen lehetőségek nyílnak a lázadók számára? Passzív rezisztencia, csodavárás vagy teljes önfeladás? Lugossy László történelmi filmje az 1848–49. utáni években egy család történetén keresztül teszi fel ezeket a kérdéseket – amelyek azonban egy másik elbukott szabadságharc és forradalom után is feltehetők.

2016. október 19-én 18.30-kor vetítésre került Gulyás János: Mindig csak keletre… (2006-2007) című 110 perces dokumentumfilmje.

Az érdi Egymásért Alapítvány példamutatóan 17 éve támogatja a Kárpátalján élőket segélyekkel, óvodák, iskolák és orvosi rendelők építésével, felújításával és felszerelésével részben saját erőből, részben osztrák és holland adományokból.

– Az érdi Egymásért Alapítvány nonprofit, családsegítő, karitatív szervezet, mely sokoldalú segítő tevékenységet végez Magyarországon és Kárpátalján. Lényegében az osztrák “Marika-Freunde” Egyesület által összegyűjtött segély, valamint a magyarországi felajánlók adományait közvetíti Kárpátaljára. A segélyszervezet alapítója Várföldi Tamás. A kezdet kezdetén mozgássérült feleségének volt szüksége elektromos tolószékre, amit osztrák barátaik segítettek beszerezni. A “Marika Barátai” elnevezésű osztrák segélyprogram olyan jól sikerült, hogy más mozgássérülteken is tudtak segíteni. Később úgy döntöttek: tovább folytatják a munkát, és Kárpátaljára juttatják az osztrák adományokat.

A szállítmányokat főleg karitászokba irányítják, ami innen különböző intézményekhez kerül. Az adományok között szerepelt egyebek mellett iskolabútor (105 iskolapad, 50 asztal, 485 szék, 50 szekrény), fűtőtestek (140 db), kórházi ágy, számítógép (60 db), varrógép, kerékpár, tolókocsi, vizesblokk és konyhai felszerelés, tűzhely stb. Karácsony előtt például 500 Mikulás-csomaggal lepték meg a felső-Tisza-vidéki magyar gyerekeket, továbbá 35 tankönyvvel teli iskolatáskát, 3 mosógépet és 10 számítógépet is adományoztak a régióban.
Ugyancsak az Alapítvány segítségével jutott egy 4 éves kislány gyógytornakezeléshez, valamint járógéphez.

A vetítés utáni beszélgetés vendége Gulyás János rendező volt.

2016. október 12-én 18.45-kor vetítésre került Majid Majidi iráni rendező A mennyország színe című 1999-es filmje.

A vetítés utáni beszélgetést Lázár Kovács Ákos esztéta vezette, ajánlóját alább olvashatják.

A mennyország színe (színes iráni filmdráma, 90’, 1999) Majid Majidi filmje. A rendező egyik fő feladatának tekinti a vallási tapasztalat műalkotásokban – esetében filmes alkotásokban – történő megosztását, képviseletét. A vallási tapasztalat nála sem egy mindentől eloldott meghatározhatatlan élmény, hangulat, érzület – Irániként szerves viszont ápol saját népével, népének történetével, a perzsa közösség szellemi javaival, amelyben a vallás is úgy van jelen, ahogyan séta közben levegőt veszünk. Azon művészek közé tartozik, akik intellektuális erejük révén képesek túllépni a kultúrák, vallások értelmezésének megosztó irányzatain és saját hangú (stílusa az iráni filmművészek között is egyedi) alkotásaival fel tudja oldani a tapasztalat kulturális megosztását akadályozó előítéleteket, fél-tudásokat, félelmeket. Egyszerű történetei egyedi emberi sorsok művészi alkotásokban felerősített általánosításai – A mennyország színe az emberi élet szégyenei és csodái között egyensúlyozik, sikerrel.

2016. október 5-én 18.45-kor vetítésre került: Lengyel Gyula – Orbán Ágnes két dokumentumfilmje: „Oldott kéve vagyunk…” (1989., 46’), Visk (1990., 40’).

A Tisza bal partján fekvő Visk a Felső-Tisza völgyének egyik legjelentősebb települése. A hajdani királyi koronavárosok egyike. Jelentőségét a sóbányászatnak köszönhette. A közigazgatásban betöltött szerepe a századok során fokozatosan csökkent. A 20. században lakói zömmel magyarok, mondhatnánk, hogy a Felső-Tisza völgy legjelentősebb magyar települése. Lakói a sorsfordító évek során hat országban éltek, úgyhogy nem hagyták el szülőföldjüket. Az emberek nagyon lassan nyíltak meg a kamera előtt, hogy valljanak a borzalmakról. A rendszerváltás hajnalán, inkább egy kicsit előbb Visken járva olyan közösséggel ismerkedtünk meg, amelyik nagyon megérintett bennünket. Nem kellett egymáshoz szólni, rögtön előkerült a kamera s elkezdtünk forgatni. Az emberek először félénken, majd egyre bátrabban nyíltak meg. Ennek során tárult ki előttünk terveik, életszemléletük, s csodálatos érzés volt, ahogy a ’44-es malenkij robotról életükben először szóltak. Az „Oldott kéve” cím is tőlük eredt.

A második film tulajdonképpen folytatása az elsőnek. Erre már tudatosan készültünk, megvoltak a kulcsszereplők, s előre felvázoltuk a film témáit, hogy ezen keresztül megismerjük Visk múltját, jelenét, s azt, hogy az ottlakók mit várnak a jövőtől.

A vetítés utáni beszélgetés vendége Lengyel Gyula forgatókönyvíró volt.


2016. szeptember 21-én 18.45-kor vetítésre került: Mohi Sándor Sára 80. című portréfilmje 2013. (52’)

A magyar filmművészet egyik legszuggesztívebb alkotója, aki operatőrként és rendezőként egyaránt hihetetlen erővel idézi meg a magyar történelem meghatározó szakaszainak drámáit. Népben és nemzetben gondolkodó alkotó, aki a magyar filmszerető embereknek és alkotóknak mindig példaképe lehet. A  DUNA TELEVÍZIÓ alapítója, a DUNA TELEVÍZIÓ ÖRÖKÖS ELNÖKE marad mindazoknak, akik tőle kapták az erkölcs, az igazság és a magyarság megmaradásának erejét. Mindig ünnep az a néhány óra, amit vele tölthetünk.

MOHI SÁNDOR rendező- operatőr így vall erről a filmről:

„Gyermekkorom óta izgalmas és fontos kérdés számomra a művészi lét, a művészi alkotómunka. Vidéken nőttem fel, ennek köszönhetem, hogy sokkal közelebb kerülhettem a természethez, mintha kamaszéveimet városban töltöttem volna el. A kisvárosunkba érkező, tévéből, rádióból jól ismert művészek minden megnyilvánulása mindig érdekelt. Minden zenei, irodalmi rendezvényen ott voltam, moziban,  tévében, ami és aki csak fontos volt, annak közönsége voltam.

Így láthattam otthon az Iskolatelevízió egyik műsorában a Sára Sándor filmjeit elemző diákok, tanárok műelemzési műsorát is. Ma is emlékszem a Sodrásban c. filmnek arra az idézett jelenetére, melyben a nagymama a konyhába besütő holdvilág mellet siratóénekével búcsúzik unokájától, s a Feldobott kő című film végén a két összekötött ló, a fekete és a fehér futására a faluban.

Már érettségi után láthattam a helyi moziban Ranódy László Árvácskáját, a szalmalángtól felgyulladt pajta képeit, melyeket szintén Sára Sándor készített.

1978 őszén, amikor a filmgyárba kerültem, a budapesti Szikra moziban nézhettem meg a 80 huszár c. filmet. Jelképes erejű volt. Éreztem, hogy megszenvedett emberi életeket látok a mozivásznon.

Később a Sír az út előttem nekem küldött diszpóján találkoztam szembe Sára nevével. Aztán segédoperatőr lehettem Kurucz Sándor mellett a háromrészes Magyar nők a Gulágon c. Sára-dokumentumfilmnek. 7 országot utazhattam végig az alkotókkal.

Álmomban sem jutott eszembe, hogy a Nagy Mesterről valamikor én készíthetek portréfilmet 80. születésnapja alkalmából, s erre a feladatra ő jelöl ki engem.

Ezúton is köszönöm neki!”

A vetítés utáni beszélgetés vendégei voltak: SÁRA SÁNDOR és MOHI SÁNDOR.

Első játékfilmklubunkat szeptember 14-én tartottuk a Premier KultCaféban!

A Faludi Ferenc Akadémia játékfilmes klubja szeptember 14-én, 18:45-kor kezdte őszi félévét új helyszínen, a Premier KultCafé Örökmozgó termében!

Az első alkalommal Maciej Pieprzyca Szavak nélkül (112 perc, 2013.) című filmjét néztük meg. A film utáni beszélgetést Varsányi Ferenc rendező, forgatókönyvíró, producer vezette, fogadják szeretettel ajánlóját:

Maciej Pieprzyca lengyel rendező, 12 nemzetközi díjat nyert filmje 2014 – ben lett bemutatva hazánkban.
Hőse, Mateusz egy fiatal fiú, aki 26 éve tolószékben él, és nem tud kommunikálni senkivel, mert agyi sérülése miatt a képtelen beszélni. Az orvosi vélemény szerint, nem érdemes foglalkozni vele, mert nem több ő, mint egy „szobanövény tolószékben”. Ám Mateusz belül mindent átél és ugyanolyan érzelmei vagy indulatai vannak, mint bárkinek. Nem adja fel a küzdelmet, próbál kommunikálni a környezetével, és be akarja bizonyítani, hogy ő nem „növény”, hanem nagyon is ember.

A Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes klubja szeptember 7-én kezdte őszi félévét új helyszínen, a Premier KultCafé Örökmozgó termében!

Az első alkalommal Surányi Z. András Panoráma (52 perc, 2015.) című filmjét néztük meg.

A Panoráma című film az áldozatvállalásról szól, ahol a szegénység csak kísérő jelenség. A film főszereplője egy nagymama, aki emberfeletti küzdelemmel gondoskodik unokájáról.

A rendező így vall a filmről:
„Két évig jártunk Miklóssal (Szederkényi Miklós) Csapó nagyihoz, Lyukóvölgybe, a házukhoz (amely történetesen egy dombtetőn volt), és ahol aztán csodás panoráma tárult elénk. Egyrészt elkápráztatott minket a tényleges panoráma, a csodás dombos, lankás táj, másrészt elkápráztatott Csapó nagymama a mindennapi, hősies, gondoskodó küzdelmében, ahogy hétköznaponta kétszer járta meg Zsoltikával (óvoda, majd iskola, plusz különóra) az oda-vissza 6 km-es távot a buszmegállóig. Mindezt 72 évesen, személyautó számára járhatatlan, esőmosta, árkos, erdős terepen, és mindezt azért, hogy Zsoltika ne kerüljön állami gondozásba.

Minden esetben váratlanul érkeztünk, és minden esetben forgattunk egy keveset az épp aktuálisan zajló életükből. Közel 50 óra forgatott anyagból készült a film.”

A vetítés utáni beszélgetés vendége volt Surányi Z. András rendező és Szederkényi Miklós producer.

Milos Forman Tűz van, babám! (1967., 71 perc) című filmjét néztük meg 2016-os tavaszi félévünk záróestjén. A film utáni beszélgetést Lázár Kovács Kovács Ákos esztéta vezette. Ajánlóját fogadják szeretettel:

Milos Forman (1932-) dramaturg és forgatókönyvírói tanulmányai után rendezni kezdett. Gyorsan a cseh újhullám vezető alakja lett. 1968-ban elhagyja az akkori Csehszlovákiát és Nyugat Európa érintésével már az USA-ban kezd újra filmet készíteni – ahol többszörös Oscar-díjas művésszé válik. A Tűz van, babám (1967) című filmje pontos látlelete, sokak szerint filmes metaforája annak, ami a szocialista országokban akkoriban zajlott.  A közéleti, politikai, egzisztenciális abszurd szocialista változatának műhelytitkait örökítette meg, forgatta le – a film ennek megfelelően aztán évekig dobozban is maradt. Bennünket most az foglalkoztat, hogy milyen filmes eszközökkel lehet filmképeket készíteni arról, amiről nem lehet? Filmklubunk idei befejező darabja is a képtelen határvidékein megtörténő láthatatlan jelenlét filmes megragadásának eszközeit kutatja. (Lázár Kovács Ákos)

2016. május 18-án 18.45-kor meglepetésként, közkívánatra vetítésre került Szalay Péter két dokumentumfilmje az akadémia filmklubjában.

NOMÁD PLÁZA – HÁROM VÁNDOR (2009) 53’
A film három párhuzamos szálat követ: az archaikus technikát alkalmazó fotográfusét, a furulyakészítőjét, aki vásárokon árulja portékáit és a több generációs cigány búcsús családét.

Desszertként tálaljuk, hogy a hangulat fokozódjék a rendező egy vidám, kedves alkotását.

PANOPTIKUM (2007) 26’
A disznók mindent fölfalnak, legyen az tyúk, tojás, lim-lom.
Viszont mindent meg lehet menteni, ahogy azt Petrohai Gábor kályhásmester teszi. Szorgos munkával gyűlnek a kimustrált hangszerek, elhasznált bútorok, töredezett kályhacserepek és a szebb napokat megélt kacatok.

A vetítés utáni beszélgetés vendége: Szalay Péter rendező volt.

2016. május 11-én az akadémia játékfilmes klubjában 18.45-kor vetítésre került Woody Allen Férjek és feleségek  (1992., 108′) című filmje.

A vetítés utáni beszélgetést Gelencsér Gábor vezette, akinek ajánlója alább olvasható:

Woody Allen egyéni hangú, immár hatalmas életművének legjelentősebb darabjai a személyes hangvételű, New York-i értelmiségi körökben bonyolódó keserédes magánéleti komédiák. Ezekben a filmekben legtöbbször a klasszikus dramaturgia szabályai szerint, egyfajta „cserekereskedelemmel” bomlanak szét és születnek új(já) szerelmi kapcsolatok, egyszerre hirdetve az élet összetettségét és nagyságát, szépségét és fájdalmát, ráadásul úgy, hogy mindez nagy szavak helyett bölcs humorral fogalmazódik meg. A téma legkiválóbb darabjai az Annie Hall (1977), a Manhattan (1979), a Hannah és nővérei (1986) és a most bemutatásra kerülő Férjek és feleségek (1992). A film különös értéke Carlo Di Palma kézikamerás operatőri munkája, s persze az ezúttal is nagyszerű színészi csapat, élén az író-rendező Woody Alennal.

2016. május 4-én az akadémia dokumentumfilmes klubjában 18.45-kor vetítésre került Ember Judit Fagyöngyök (1977., 87′) című filmje.

EMBER JUDIT (1935 – 2007) a magyar filmművészet egyek legnagyobb alkotója volt, akinek a hatvanas évektől 2006-ig született filmjei mind filmnyelvükben, mind tematikájukban egyediek és újítóak voltak. Tabutémák rendezőjének nevezték, hiszen minden alkotása izgalmas oknyomozás. Egyetlen célja volt: a szándékosan elfelejtett, elhallgatott, titokban tartott dolgok feltárása.

A FAGYÖNGYÖK amatőr szereplőkkel, eredeti helyszíneken forgatott dokumentum-játékfilm.

Hősnőjét: Nórát már a TANTÖRTÉNET c. filmben megismerhettük, amelyben sikertelen öngyilkosságot követett el.

A FAGYÖNGYÖK Nóra magára találásának története. Nóra, aki egykor leugrott a negyedik emeletről, most kétgyermekes lányanya. Anyja és nagyanyja is így nevelte gyermekeit, zárt közösségben, férfiak nélkül. De Jenő, Nóra harmadik, leendő gyermekének apja változást hoz életükbe. Nóra most sem gondol házasságra, de anyja perlekedése miatt a fiatalok mégis egybekelnek. Anyós és vő együtt csinosítják a házat, míg Nóra nehéz császármetszésre készül.

A vetítés utáni beszélgetés vendége MÁTIS LILLA rendező volt.

2016. április 27-én az akadémia játékfilmes klubjában 18.45-kor vetítésre került Kaneto Shindo 1960-as A kopár sziget című filmje.

A vetítés utáni beszélgetést Harmat György filmkritikus vezette, aki az alábbi ajánlóval hívta az estére Önöket:

Sindo Kaneto rekordja: ő számít a legidősebben (98 éves korában!) filmet készítő japán rendezőnek. Megérte a 100. születésnapját, 2012-ben hunyt el. 45 filmjéből néhányat Magyarországon is bemutattak, közülük a Hirosima gyermekei (1952) volt az első, és az Onibaba (1964) a legsikeresebb.
A kopár sziget (1960), mely 1961-ben elnyerte a Moszkvai Filmfesztivál megosztott nagydíját, leírhatatlan alkotás. Előzetesen mindössze annyi mondható el róla, hogy egy család meg nem szűnő, mindennapos erőfeszítését, küzdelmét ábrázolja a föld megműveléséért. Filmköltemény – Hajasi Hikaru felejthetetlen zenéjével.

A film vetítését az ETALON FILM támogatta.

2016. április 20-án az akadémia dokumentumfilmes klubjában 18.45-kor vetítésre került Péterffy András rendező két filmje.

GYÖNGYÖT AZ EMBERNEK (2014.) 50’
„ Nem is monori az, akinek szőlője, pincéje nincsen”. A Strágya – hegyen élők évszázadok óta mindig a szőlőkarókba kapaszkodva álltak talpra, munkájuk gyümölcsével saját és mások szívét is megvidámítva.

BÉKESSÉG E HÁZNAK (1989.) 33’
A Só-vidék egyik veszélyeztetett falva ATYHA volt. A filmet az alkotók II. János Pál pápának ajánlották a kisebbségekért aggódva. A film a Vatikánba is eljutott, számtalan országban vetítették.
A két film olyan, mint az igazi testvérek.

A vetítés utáni beszélgetés vendége PÉTERFFY ANDRÁS rendező volt.

Az akadémia játékfilmes klubjában 2016. április 13-án 18.45-kor vetítésre került Ingmar Bergman A nap vége című filmje (1957.) 91′

A vetítés utáni beszélgetést Harmat György filmkritikus vezette, akinek ajánlója alább olvasható.

A 78 éves, régóta özvegy orvosprofesszor, Isak Borg kedves öregúr vagy makacs, merev egoista, attól függően, ki mond róla véleményt. Stockholmból Lundba kell utaznia, ahol az egyetem díszdoktorává fogják avatni, s ő egy hirtelen döntést követően repülő helyett autóval teszi meg az utat, menye, Marianne kíséretében.
Ebből az utazásból kerekíti ki Ingmar Bergman (1918 – 2007) 18. játékfilmjét, az egyik legszebbet, legkomplexebbet, legszívmelengetőbbet mind közül.
Múlt és jelen, álom és valóság, önzés és szeretet, élet és halál: az emberi élet teljessége nosztalgiával, kegyetlenséggel és humorral tárul fel a filmben, mely 1958-ban elnyerte a (Nyugat-)Berlini Filmfesztivál Arany Medve díját.

Az akadémia dokumentumfilmes klubjában 2016. április 6-án 18.45-kor vetítésre került Monori Mész András Bebukottak című filmje (1985.) 91’

A fiatalkorúak tököli börtönében öt fiú mondja el, hogy miért kerültek ide. Az egyik apagyilkosságért, a másik leütött egy ismeretlen embert, a harmadik nevelőintézeti tanárát szúrta le, a negyedik a haverját, az ötödik különböző bűncselekményekben vett részt. „Bebukottak”, ahogy azt a börtönzsargon mondja.

A vetítés utáni beszélgetés vendége volt Mátis Lilla rendező, a Bebukottak rendezőjének munkatársa.

Az akadémia játékfilmes klubjában 2016. március 30-án 18.45-kor vetítésre került Pálfi György Szabadesés (2014.) című filmje.

A vetítés utáni beszélgetést Varsányi Ferenc rendező tartotta, ajánlója a filmhez alább olvasható:

A film 2014 – ben koreai támogatással készült. A rendező kapott 100 ezer dollárt, és teljes szabad kezet azzal  a feltétellel hogy fél év alatt be kell fejeznie a filmet. Pálfi elvállalta és lett egy 89 perces különleges világú, film, különös emberekről, amellyel Karlovy Vary-ban három díjat nyert.

„Amúgy sincs semmi összefüggés…” – mondja Molnár Piroska, a főszereplő a film egyik jelenetében, és ez akár a Szabadesés mottója is lehetne. Azoknak ajánlom ezt a programot, akik látták Pálfi korábbi filmjeit, a Hukkle-t, a Taxidermiát és a Final Cutot, és szívesen néznének meg egy újabb különleges Pálfi mozit.

Az akadémia dokumentumfilmes klubjában 2016. március 23-án 18.45-kor három film vezetett be minket a költészet, festészet és szobrászat világába.

SZALAY PÉTER: A TELJESSÉG FELÉ (2014., 18′)
Weöres Sándor művének néhány sora ihlette a filmet, amelynek középpontjában egy apáca különös lelki utazása áll.

MOHI SÁNDOR: A FÉNY FELÉ…THURONYI ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ (2014., 34′)
Az alkotók a franciaországi Lourdes-ban látogatták meg a ma már 92 éves művészt, akinek a kubizmusra, majd a szürrealizmusra épülő festészete a magyar képzőművészet örökségét gazdagítja.

NAGY ERNŐ: EZEN LESÚJTOTT HAZA JÓLÉTÉRE (2014., 26′)
Buda István szobrászművész Pázmány Péterről készült szobrának elkészülését meséli el a film.
A vetítés utána beszélgetés vendégei az alkotók voltak:
Szalay Péter, Mohi Sándor, Nagy Ernő

Az akadémia játékfilmes klubjában 2016. március 16-án 18.45-kor vetítésre került Ken Loach Kes (1969.) című filmje.

A vetítés utáni beszélgetést Varsányi Ferenc rendező tartotta, ajánlója a filmhez alább olvasható:

A „Kes” című egészestés játékfilm több mint negyven éve készült de üzenete minden korban érvényes. A védtelenek, a sérültek, a megalázottak egymásra találásáról, egymásra utaltságáról szól, és arról hogy a „kicsi” is megvédheti a „még kisebbet” a szeretetre épített kapcsolatukban.

Ken Loach angol rendező filmje, felkavaró dráma. Életműve közel 40 filmet tesz ki, amelyekkel tucatnyi díjat nyert rangos fesztiválon, többek között Berlinben, Velencében és Cannes-ban.

Az Akadémia dokumentumfilmes klubjában 2016. március 9-én 18.45-kor vetítésre került Buglya Sándor Úgy mondjam, ahogy volt” (2002) című dokumentumfilmje.

1944 őszén az előrenyomuló szovjet csapatok oldalán, Erdélyben mindenhová visszatért a román közigazgatás. A magyar nyelvű lakosság körében „malenkij robotra” szánt tömegeket gyűjtöttek össze és hurcoltak táborokba.
Részlet a filmből:
„Nem volt gyerekjáték, aki ott volt. Az ember nem kívánja senkinek, amin mi keresztülmentünk ott. A papi lakban, a parókián volt az őrs. A papi lak pincéjét és az istállót dugig megrakták. Aztán irány! Nem nézték, hogy civil vagy, asszony vagy, lány vagy, gyerek vagy. Magyar vagy? Be! Másnap Tövisig gyalog mentünk, étlen-szomjan. Vagoníroztak a balázsfalvi, a segesvári vonalon és kikötöttünk FÖLDVÁRON egy katonai gyűjtőtáborban. A földvári táborban a rossz körülmények miatt járványok törtek ki, megnehezítve a rabok továbbszállítását a Szovjetunióba. Így kezdődött. Öt gyűjtőlágere volt Romániának.”

A beszélgetést vezette: Orbán Ágnes, a DOKU házigazdája.

Az Akadémia játékfilmes klubjában 2016. március 2-án 18.45-kor vetítésre került Vittorio De Sica Biciklitolvajok (1948) című filmje.

Vittorio De Sica – Luchino Visconti és Roberto Rossellini mellett – az olasz valóság hű ábrázolását célul kitűző neorealista filmművészet megteremtője volt. 1948-ban ő készítette el a mozgalom egyik emblematikus alkotását, a Biciklitolvajokat, a nagyvárosi munkanélküliség tragédiájának örökérvényű megfogalmazását.

A vetítés utáni beszélgetést Pintér Judit filmkritikus tartotta.

Az Akadémia DOKU filmklubjában 2016. február 24-én 18.45-kor vetítésre került
Erdélyi János A háború mindennapjai I-II. (2014) című dokumentumfilmje.

A II. világháború fájdalmai nem kímélték a rendező szülőföldjének ,Kemenesaljának a lakóit sem. Mi történt 1945 márciusában a szovjet megszállás idején azokban a falvakban, ahol nem voltak harcok, „csak halál, erőszak, rablás és szenvedés.”
A vetítés utáni beszélgetés vendége Erdélyi János rendező volt.

A Faludi Akadémia játékfilmes klubjában február 17-én, 18:45-kor Anders Thomas Jensen Zöld hentesek című filmjét fogjuk megtekinteni.

A vetítés utáni beszélgetést Lázár Kovács Ákos esztéta, egyetemi tanszékvezető fogja tartani, ajánlója alább olvasható.

Anders Thomas Jensen Ádám almái című filmjét már láttuk, most nézünk valami mást, mert csak nézünk: A zöld hentesek (színes, feliratos, dán vígjáték, 100 perc) vígjáték a morbid dráma és az abszurd határán. Az északi komplexusok és az azokra adható válaszok sokfélesége egy történetben – mindez egy szürreális kulissza mélyére rejtve. Sokak szerint túlmegy a jó ízlés határán a bio-hentesek humoros üzletének bemutatása. Jensen szerint a valóság bizonyos elemei ugyanakkor még ennél a filmnél is abszurdabbak. Engedjük meg tehát, hogy elmesélje a történetét, aztán majd megbeszéljük, hogy meddig és ne tovább

A Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes klubjában 2016. február 10-én 18.45-kor vetítésre került Szalay Péter két dokumentumfilmje.

MAI MÓDI (2006)
Miért kell egy jól menő vállalatnak pszichiáter? Mire jók a csapatépítő tréningek és a céges bulik? Miért kell a felső vezetésből kiszállni egy harmincas nőnek?

NOMÁD PLÁZA- HÁROM VÁNDOR (2009)
A film három párhuzamos szálat követ: az archaikus technikát alkalmazó fotográfusét, a furulyakészítőjét, aki vásárokon árulja portékáit és a több generációs cigány búcsús családét.

A vetítés utáni beszélgetés vendége volt a rendező, SZALAY PÉTER.

2016. február 3-án 18.45-kor, a Faludi Akadémia játékfilmklubjában vetítésre került Fritz Lang M – Egy város keresi a gyilkost (1931., magy. filmdr. 110′) című filmje az ART+Cinema-ban.

A vetítés utáni beszélgetést Vidovszky György rendező tartotta, ajánlója a filmtörténeti klasszikushoz alább olvasható:
“M – Eine Stadt sucht einen Mörder” (M – Egy város keresi a gyilkost)
német, 1931, r.: Fritz Lang, fsz.: Peter Lorre, Otto Wernicke

A tömeghisztéria elemzése Fritz Lang visszatérő témája volt: a Metropolis (1924) munkásainak lázadását, az M önbíráskodóinak ítélkezésében fedezhetjük fel. Első Amerikában készült filmjében, a Tébolyban (1936) már visszafordíthatatlan az ugyancsak egy bűnözőt kereső város indulata.

Fritz Lang első hangosfilmjében kitűnő fordulatokkal formálja meg figuráit: karaktereiben egyszerre von ironikus párhuzamot a bűnözők és a nyomozók között, ugyanakkor félelmetes képet fest a gyermeki lelkületű, gyilkos kispolgárról.

Az M filmtörténeti jelentőségén túl izgalmas és nyugtalanító alkotás – különösen manapság érdemes újranézni.

2016. január 27-én 18.45-kor vetítésre került Lengyel Gyula – Orbán Ágnes: A Tisza című ismeretterjesztő filmje (1992.).  A 12 részes sorozat 3 epizódját vetítettük.

A TISZA

Nem mindig hívták így. De ki tudná megmondani, hányféle nevet adtak neki évezredek hosszú során át azok a népek, akik partjain éltek. A folyó keletkezéséről számtalan monda szól:

„ Amikor az Úr a világot teremtette, minden teremtményének megvolt már a maga helye, csak a Tiszának nem. Ezért Szent Péterhez fordult panaszával. Péter aranyekébe fogta szamarát, s meghagyta a Tiszának, hogy kövesse, jöjjön a barázdában. A szamár éhes volt, minden bogáncsért félrefordult, a barázda görbe lett. A Tisza mivel az eke fonta barázdában követte a szamarat, szintén kanyargós lett.”

A vetítés utáni beszélgetés vendégei voltak a rendezők: Lengyel Gyula és Orbán Ágnes.

2016. január 20-án 18.45-kor, a Faludi Akadémia játékfilmklubjában vetítésre került Jeles András A kis Valentínó (1979., magy. filmdr. 90′) című filmje az ART+Cinema-ban.

A vetítés utáni beszélgetést Vidovszky György rendező tartotta. Ajánlója a filmhez alább olvasható.

Egy kocsikísérőként dolgozó fiatalember úgy dönt, hogy nem adja postára a rábízott pénzt, hanem elkölti, hogy belekóstoljon abba az életbe, amire eddig csak vágyakozott.

A fiú bolyongásán keresztül szánalmas tabló rajzolódik ki a társadalomról. Banális életek, kisstílű gaztettek, fénytelen vágyak. Félreértés ne essék: a hetvenes évek Magyarországán járunk.

Dokumentarista játékfilm, Jeles András korai filmjeire jellemző stílus-sziporkákkal, és életművét jellemző éleslátással. A magyar filmtörténet egyik megkerülhetetlen alkotása, az Új Budapesti 12 közé választott remekmű.

2016. január 13-án 18.45-kor, a Faludi Akadémia DOKU Filmklubjában vetítésre került NAGY ERNŐ két portréfilmje.

DUENDE- IN MEMORIAM VUKÁN GYÖRGY (2000) 42’ A 2013-ban elhunyt méltán világhírű jazz-zongoristára és zeneszerzőre emlékezik ez a dokumentumfilm. VUKÁN GYÖRGY nemcsak zenél, mesél, hanem bepillantást enged életfilozófiájába.
Több mint hatvan éven át szerepelt pódiumon, és számtalan műfajban kipróbálta magát. Írt operát, szimfonikus versenyműveket, nyolcvan dalt, százötven zsoltárt és II. János Pál pápa tiszteletére misét. Mintegy százötven film zenéjét szerezte.
Így vallott magáról: „Lényeg, hogy magunkat fejlesszük ki őszintén. Mindenki azt hiszi, hogy minél modernebb vagy polgárpukkasztóbb valami, annál jobb. Mahler egyszer azt mondta: érdekesnek lenni könnyű, jónak lenni nagyon nehéz.”

EPILÓGUS – IN MEMORAM RÁCZ SÁNDOR (2013) 26’ 2012 novemberében ebben a miniatűr portréban foglalta össze RÁCZ SÁNDOR életének legfontosabb eszményeit: mit gondolt emberségről, szabadságról, demokráciáról, az 56-os forradalomról, Magyarország jövőjéről és a hitről.
RÁCZ SÁNDOR (1933-2013) az 1956-os forradalmi megmozdulások egyik vezéralakja, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, a Kádári diktatúra idején az ellenzéki értelmiségi mozgalmak résztvevője, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke volt.

A vetítés utáni beszélgetés vendége volt: NAGY ERNŐ operatőr-rendező.

A Faludi Ferenc Akadémia 2016-os első játékfilmklubjában január 6-án 18.45-kor egy igazi sikerfilm került vetítésre. Paolo Sorrentino A nagy szépség című Oscar-díjas filmje.

A vetítés utáni beszélgetést Pintér Judit filmkritikus tartotta, ajánlója alább olvasható.

“A nagy szépségben Sorrentino azt akarja megmutatni, mit jelképez ma számára Fellini Édes életének imádott-gyűlölt városa. A főszereplő, Jep Gambardella még 26 évesen érkezett Rómába, de hamarosan elnyelte a nagyvilági élet örvénye. Most éppen a 65. születésnapját ünnepli egykori és jövendő (valódi vagy vélt) hírességek – és a körülöttük nyüzsgő haszonlesők körében. Az átmulatott éjszaka után hirtelen rádöbben, hogy az életével együtt a tehetségét is eltékozolta: egyetlen könyvet írt még ifjú korában, azóta pedig ennek a fiatalság, szépség, hírnév és gazdagság bűvöletében élő panoptikumnak a cinikus „királya”. E réteg (netán a rómaiak, az olaszok, az emberiség?) erkölcsi romlottságát, vulgaritását és arroganciáját Sorrentino tanmeséjében nem ellenpontozza Róma szépsége. A film elején a kamera hosszasan időzik a Gianicolón álló Garibaldi-szobor talapzatának „Róma vagy halál” feliratán. A rendező azonban mintha azt sugallná: „Róma a halál”! Szíve joga – s hogy ezt épp Rómában mondja, nem a kelet-európai végeken, attól apokaliptikus víziója még döbbenetesebbé válik. Az viszont nehezen elfogadható, hogy miért keveri ebbe bele saját filmtörténeti hagyományát. Sorrentino ugyanis Fellini (Antonioni, Pasolini, Scola, a Taviani-fivérek, Moretti) sajátos figuráit, helyzeteit, helyszíneit, motívumait, beállításait idézi – csak éppen az ő elmélyültségük és együttérzésük nélkül.”

A Faludi Ferenc Akadémia játékfilmklubjában december 16-án 18.45-kor vetítésre került Pawel Pawlikowski Ida című Oscar-díjas filmje (2013.)

A vetítés utáni beszélgetést Lázár Kovács Ákos esztéta, tanszékvezető tartotta, ajánlója alább olvasható.

Az Ida, fekete-fehér, feliratos, lengyel-dán filmdráma, 80 perc hosszú és 2013-ban készült. Két  nő története a hatvanas évek általános közép-európai és konkrét lengyel viszonyai közepette. Égető kérdések kerülnek elő: generációs ügyek; nők és férfiak; nácik és áldozataik, keresztények és zsidók, elhallgatott múlt – feldolgozatlan jelen – kilátástalannak tűnő jövő. Hogy miért kaphatott meg a film szinte minden komoly díjat az Oscartól a BAFTA-ig arról a vetítés után elmélkedünk, de előtte a rendező Pawel Pawlikowski a hatvanas évek klasszikus közép-európai filmkészítői hagyományai alapján végigvisz bennünket e nagy témák egy konkrét példázatán. Lássuk, és hogy mire lesz ez nekünk elég..?

December 9-én 18.45-kor vetítésre került PAPP GÁBOR ZSIGMOND: MENEKÜLŐ EGYETEM című dokumentumfilmje / 20O5./

1944 decemberében a magyarországi német parancsokság úgy döntött, hogy még mielőtt az orosz csapatok teljesen körülzárnák Budapestet, a műegyetem személyi állományát kitelepítik Németországba, hogy a háború után legyenek, akik újjáépítik a lerombolt német városokat. Az akkori viszontagságokra emlékeznek vissza a film szereplői.

A vetítés utáni beszélgetés vendége volt PAPP GÁBOR ZSIGMOND rendező.

December 2-án 18:45-kor az ART+Cinemaban vetítésre került Török Ferenc 2001-es Moszkva tér című filmje, ill. MOME-s hallgatók: Matos Gergely és Polhodzik Ádám Átmenet című 8 perces kisfilmje, mely idén az Akadémia döntés témával meghirdetett Nemzetközi Filmfesztiváljára érkezett be.

A film után Török Ferenc rendezővel, illetve Gergellyel és Ádámmal beszélgetett Pintér Judit filmkritikus.

A filmek izgalmas összekapcsolódását kerestük:
“VÁLTOZÁSOK
Török Ferenc Moszkva tér című első játékfilmje 2001-ben elsőként mesélt a rendszerváltozásról az 1989-ben érettségizettek, azaz saját generációja nézőpontjából. Tíz év múltán a rendező a Magyarország 2011 című szkeccsfilmben ismét visszatért kultikus filmje kultikus helyszínére, hogy egy dokumentumesszében megint a Moszkva térről és a változásról meséljen abból az alkalomból, hogy a tér 1951 óta viselt nevét (vissza)változtatták eredeti, 1929-ben Széll Kálmánról kapott nevére. A legújabb, jelenlegi változásról, a tér átépítéséről pedig a legifjabb nemzedék, a MOME két hallgatója, Matos Gergely és Polhodzik Ádám Átmenet című dokumentumfilmje villant fel pillanatképeket. A három film így együtt az elmúlt negyed század kistükre – történelmi, politikai, urbanisztikai és nem utolsó sorban filmtörténeti értelemben egyaránt. A jövő titka, hogy a hamarosan megújuló, sok változást megélt tér az újabb nemzedékek számára is kultikus találkozóhely lesz-e, ahogy az is, vajon az 1951 óta párhuzamosan használt három névből – Széll Kálmán tér – Moszkva tér – Kalef ők melyiket választják majd. Lehet, hogy egy negyediket…” Pintér Judit ajánlója

2015.november 25-én 18.45-kor vetítésre került PÉTERFFY ANDRÁS: JAZZMAN-JAZZEMBER című dokumentumfilmje (2010.) Pleszkán Frigyes zeneművész portréja
Pleszkán Frigyes csodagyerekként kezdte pályafutását. Élete volt a zongora, szenvedélye a zene, szerelme a jazz. Ő volt a jazzember. Tehetségét számos külföldi fesztiválon is díjazták. 51 éves korában, 2011-ben tragikus körülmények között hunyt el.
Egy interjúban így vallott magáról:
„Tinédzserkoromban sokat találkoztam a csodagyerek kifejezéssel, az emberek egyszerűen a szemembe mondták. Nekem teljesen természetesnek tűnt az, amit csinálok, a szakma és a közönség pedig reagált rá. De én még nem gondoltam magamról, hogy csodagyerek vagyok, egész egyszerűen csak fürödtem a sikerben. 13 éves koromban édesapám elvitt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakára, ahol Gonda János, a magyar dzsessz zenei élet megteremtője figyelt fel rám. Ekkor már 5 év zongoratanulás a hátam mögött volt mind a klasszikus, mind a dzsessz műfajból. Péterffy Máriától a klasszikus zongorázást, édesapámtól pedig a dzsesszzongorázást tanultam, de végső soron én döntöttem e mellett a műfaj mellett. S hogy miért pont a dzsessz? Mert ez vagy benne van az ember vérében, vagy nincs. Ezt tanulni nem lehet.”
A vetítés utáni beszélgetés vendége PÉTERFFY ANDRÁS rendező volt.

2015. november 18-án 18.45-kor a Faludi Ferenc Akadémia játékfilmklubjában vetítésre került Josef von Sternberg A kék angyal (1930.) című filmje.

A film utáni beszélgetést Pócsik Andrea, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója tartotta, akinek ajánlója alább olvasható:

Josef von Sternberg filmtörténeti klasszikusának aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a közelmúltban neves filmrendezőnk, Gothár Péter az Örkény Színházban színpadra vitte a Heinrich Mann regényéből írt darabot. A történet újraértelmezése a filmre is tartalmaz utalásokat. A haldokló weimari köztársaságot, a náci hatalomátvétel közelségét ma már történelmi ismereteink birtokában az önkényuralmi rendszer kiépülésének közvetlen előzményeként látjuk. Sternberg még nem rendelkezhetett ezzel a tudással: az adaptált regényben mégis felismerte a kisszerű zsarnok morális züllésének riasztó következményeit.
A korai hangosfilmet részben a fiatal Marlene Dietrich és az ünnepelt némafilmsztár, Emil Jannings alakítása tette híressé.

2015. november 4-én 18.45-kor a Faludi Ferenc Akadémia játékfilmklubjában vetítésre került Makk Károly Ház a sziklák alatt (1958.) című filmje.

A vetítés utáni beszélgetést Pintér Judit filmkritikus tartotta. Ajánlója alább olvasható.

Makk Károly eleve „kiszámíthatatlan” pályafutásában is meglepő váltást jelent a vígjátékok (Liliomfi, Mese a 12 találatról) után forgatott komor hangulatú lélektani dráma. A Tatay Sándor azonos című novellája nyomán készült film a II. világháború utáni újrakezdést – a korszakban szokatlan módon – nem történelmi vagy politikai szempontból vizsgálja. Ennek is köszönhető, hogy képtelenség intellektuális kívülállással követni a történetet. A hadifogságból hazaérkező, özvegyen maradt férj gondját viselő nyomorék sógorasszony kisajátító szeretete, majd bosszúszomjas, mérgező féltékenysége a befogadóban is a szeretet-gyűlölet, elfogadás-elutasítás mélyről fakadó, nehezen kontrollálható, ellentmondásos érzetét kelti. Hasonlóképpen az új feleség szépsége és fölénye, megaláztatása és lázadása. A férj, a második feleség és a sógorasszony különös szeretet-gyűlölet háromszöge a lelki késztetések rendkívül összetett játékterét rajzolja elénk ebben a balladai súlyú, a balatoni tájat is szereplővé emelő, s ezáltal a Szőts István-i hagyományokat folytató, örök érvényű filmben.

2015. október 28-án 18.45-kor vetítésre került B. Révész László: KISAMERIKA (1976- 2004) című dokumentumfilmje.

Kisamerikának hívták Ózdon azt a munkáskolóniát, amely a 19.század végén a vasgyár szakmunkásainak épült 41 négyzetméteres komfort nélküli lakásokból. 1975-ben dokumentumfilm készült az ott lakók életéről. Akkor sem a film, sem a kohászati üzemekről készült szociológiai tanulmány nem kaphatott nyilvánosságot.

B. Révész László így vall erről a filmről: „1975-ben a Balázs Béla Stúdió vezetősége úgy döntött, hogy a KISAMERIKA c. produkciót nem kell sztenderdbe hozni, hanem a kétszalagos munkakópiát archiválják. Miután ezzel a döntéssel a produkciót befejezettnek nyilvánították, én a gyártástól az összes kimaradást, negatívot és egyéb kellékanyagokat elkértem. Ezeket a dobozokat mindig magammal vittem, akárhányszor költöztem. 2004-ben, harminc év múltán kaptunk lehetőséget a Történelmi Film Alapítványtól, hogy próbáljuk meg rekonstruálni a filmet. Mivel az a bizonyos munkakópia egy BBS raktárba történő szennyvízbetörés során állítólag megsemmisült, egy fordított módszert találtunk ki. Összeragasztottuk az összes kimaradást és kivágást , ezeknek kiírtuk a lábszámait, és a negatívból csak azokat a részeket írattuk át, kis ráhagyással, immár elektronikára, amelyek nem szerepeltek ebben a lábszám jegyzékben, tehát abban kellett „rejlenie” a vágott film képanyagának. Egy óriási szerencsénk volt: ebben a kidobott halmazban megvolt egy ún. vetítési kevert hang, ami vezérhangként szolgált a rekonstrukcióban. Tehát a hanghoz kerestük a képet, nagyon sok mindent magunk megtaláltunk, de bizonyos riportokhoz jelnyelvi tolmácsot is igénybe kellett vennünk, aki szájmozgás alapján leolvasott „ vezérszavakat”, így tudtuk a hanghoz passzítani a képet. A zenére vágott montázsokra egyébként is emlékeztem, és így állt össze végül is az 1975-ös film, amihez előszót és utószót is forgattunk, megnézvén, hogy 3 évtized alatt mi változott Ózdon, a Kisamerika nevű településrészen. A 2005-ös Kamera Hungária Televíziós fesztiválon a legjobb történelmi film díját kapta ez az anyag. Külön, nem várt elégtételül szolgált, hogy a zsűri elnöke, Ragályi Elemér bocsánatot kért a Balázs Béla Stúdió nevében a szerinte is elhibázott akkori döntésért.”

A vetítés utáni beszélgetés vendégei voltak az alkotók: B.Révész László és Kozák Gyula.

Október 21-én a Faludi Akadémia 6.45 játékfilmklubjában Andrej Zvjagintsev 2014-es Leviatán (141′) című filmjét néztük meg.

…Őstípusok, minták, mítoszok. Akkor jók, ha a szemünkbe is belekapnak – most épp egy orosz ember és nyirkos, tekergő lények kívül-belül…

A vetítés utáni beszélgetést Varsányi Ferenc rendező tartotta, akinek ajánlója alább olvasható:

“A film történetét egy mondatban így lehetne megfogalmazni: egy kisember először a bíróságon próbál küzdeni az őt ért jogtalanság ellen, majd végső megoldásként, keményebb eszközökhöz folyamodik – de ez csak a „felszíni olvasata” Zvjagincev filmjének.

Ha megnézzük a lexikonban, hogy mit jelent a Leviatán, akkor azt a definíciót találjuk, hogy „az ókori zsidó világ képzeletbeli tengeri szörnye, a gonosz megtestesítője”. Nem véletlen a címadás, mert Andrej Zvjagincev filmjében, a Leviatán, az autoriter hatalmi rendszer és a sok évszázados orosz múltban gyökerező negatív mentalitás jelképeként jelenik meg.

A film tavaly és idén is, sikeres fesztivál „karriert futott be”.

Cannes-i fesztivál (2014) – Legjobb forgatókönyv:
Golden Globe-díj (2015) – Legjobb idegennyelvű film
BAFTA-díj (2015) – Legjobb nem angol nyelvű film jelölés
Valamint több rangos „jelölés” mellett, ott találjuk az Oscar-díj (2015) – „Legjobb idegen nyelvű film” jelölést is.

A Leviatán összességében és részleteiben is közelít a tökéleteshez, ráadásul minden tekintetben komplex mozi élményt nyújt.”

Október 14-én 18.45-kor vetítésre került GEORG HÖLLERING: A HORTOBÁGY (1936. 82’) című filmje a félév első DOKU Filmklubjában!

A  HORTOBÁGY abban az időben készült, amikor itthon a vígjátékok aranykorát éltük, a filmesek pedig a nézői igények kielégítésére csak ezt a műfajt preferálták. Ebben a közegben született meg ez a film, amely úgy beszélt táj –és természetrajzában Magyarországról, mint előtte senki. A film írója Móricz Zsigmond, zeneszerzője Lajtha László.

„[1934-ben] …egy osztrák filmművész jött a Hortobágyra. Két évig leste a napfelkeltét, várta a vihart, fényképezte a ménesek vad robogását, a puszta komor és titokzatos életét. Filmet készített számadók, csikósok, parasztlányok és gulyások egyszerű életéről. Megmutatott valamit; egy tájat –, egy elfelejtett emberi közösséget. Egy darab Magyarországot. És erre a mi egyéni ügyünkre felfigyelt a világ. Pesten a cenzúra ostobán összeszabdalta, megcsonkította. … Bécs és Svájc lelkesedett érte. A magyar tájért és a magyar arcokért.  Egy osztrák jött –, egy osztráknak kellett felfedezni azt a gazdagságot, amiben öntudatlanul éltünk.” ( Szőts István: Röpirat a magyar filmművészet ügyében.)

A vetítés utáni beszélgetés vendége volt Szekfű András Georg Höllering legavatottabb ismerője.

Október 7-én indítottuk el filmklubunk 2015/16-os évadának 1. félévét!

Sándor Pál Régi idők focija című 1973-as filmjét láthattuk. A vetítés utáni beszélgetést Lázár Kovács Ákos esztéta, a PPKE-BTK Kommunikáció Intézetének vezetője tartotta.

“Vannak kérdések, amelyek úgy tartoznak az emberhez, mint levegő a sas szárnyalásához, vagy föld a vakondok közlekedéséhez. Sándor Pálhoz a rendezőhöz talán leginkább a közösség, a barátság, a valakihez, valakikhez tartozás kérdése fontos. Filmjeiben folyamatos a közösség-akarás jelenléte. A Bohóc a falon (1967), a Szeressétek Ódor Emiliát (1968), vagy a rövidesen megtekintendő Régi idők focija (1973) ugyanúgy e kérdés körül forog, mint a későbbiek közül a Ripacsok (1981), vagy éppen a jóval későbbi Noé bárkája (2006). A Régi idők focija burleszk-paródia-némafilm-szatíra, melyben Mándy Iván szövegei, Tamássy Zdenkó zenéje, Ragályi Elemér képei, Kemenes Fanni jelmezei teremtik meg a hiteles, jól felépített, életszerű közegét a szereplők emlékezetes jutalomjátékának, akik közül Garas Dezső itt nyújtja élete egyik legjobb filmalakítását. Az elkészült mű mementója egy jó hangulatú alkotói közösség együttmunkálkodásának, akik maguk is közösség lehettek, lettek erre a filmre. Garas Minarik Edéje és Sándor Pál megtalálták az övéiket – közösséget teremtettek, közösségben élhettek. És ez több mint jó.”

(Lázár Kovács Ákos ajánlója)