A kislány

A kislány

finn, 2005., r.: Fabian Giessler, fsz.: Saara Välli
műfaja: kisjátékfilm, hossza: 5 perc

Galéria

Tartalmi ismertető
Rövidfilm egy emlékeibe tévedt idős asszonyról. Egy kislány ül egyedül a szobájában, családi képeket nézeget. Miután elindul, hogy játszótársat találjon, lassan észreveszi, hogy csupa idős ember veszi körül. Nem sokkal később egy fiatalember lép be, akit először apjaként szólít meg, majd kiderül, hogy ő valójában a „kislány” fia. Egy pillanatra visszatér a tudata, és immár idős asszonyként ül sorstársai között. Amikor fia sétára invitálja, egy idős férfi lép az asszonyhoz, játszani hívja. A két gyerek együtt szalad ki a kertbe.

A demenciában vagy Alzheimer-kórban élő idős emberek tudata és belső magánya szinte teljesen felfoghatatlan a környezetükben lévők számára. A film idős főszereplője ismét kislánynak látja magát, emlékeinek abból az idősíkjából szólítja meg a körülötte lévőket. Csak fia érkezése zökkenti vissza a valóságba, de csak addig, amíg egyik sorstársában játszótársra nem lel.

Címkefelhő
Az élet értelme; Család; Elmúlás; Empátia; Kisjátékfilm; Emlékezés; Nosztalgia; Magány; Öregkor

Korosztályi ajánlás
12 év felett

Háttér-információk
Lehetséges, hogy az alábbi fogalmakat tisztázni kell a gyerekekkel a film megnézése utáni beszélgetés közben.

Idősek otthona: a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek ápolását, gondozását végzik. A nem állami fenntartású intézmények mindezt jelentős pénzügyi térítés ellenében teszik.

Demencia: a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlása, ami korlátozza a társas életet és a teljesítőképességet. Többnyire az agy igazolható betegségével jár együtt. Mindenekelőtt a rövid távú emlékezet, távolabbról azonban a hosszú távú memória, a nyelv és a mozgás is érintett, amely azonban csak a betegség előrehaladásával válik feltűnővé.

Alzheimer-kór: leépüléssel járó neurodegeneratív kórkép. Kezelése nem megoldott, nincsenek olyan szerek, melyekkel meg lehetne akadályozni a betegség súlyosbodását, bár némelyik gyógyszer átmenetileg csökkentheti a tüneteket. Amennyiben ez a kór felkelti a diákok érdeklődését, érdemes az Iris – Egy csodálatos női elme című angol-amerikai életrajzi drámát is levetíteni nekik.

Formanyelvi megjegyzések
A film kezdő képei a főhős felmenőit, múltját láttatják különböző családi képeken. Jól kivehető az idő múlása, ahogy a különböző fotókon a kislányból felnőtt nő, végül idős asszony lesz. Ezt az időbeli előrehaladást erősíti a képek között felbukkanó óra is. Bár az alkotó nem avatja be a nézőt, hogy ki nézi a képeket (késleltetett expozíció), az utolsó, polcról leemelt időskori képen tükröződő kislány arca sejteti azonosságukat.

Ahogy a kislány kinéz az ablakon, hóval borított játszóteret lát. A játszótér a gyermekkor, a hó az elmúlás jelképeiként is értelmezhetők. A film elbeszéléstechnikája arra épít, hogy a néző egy ideig „félreértse” a filmet: a kislányt látogatóként, valamelyik idős ember hozzátartozójaként lássa. Ezt erősíti a fiatalember viselkedése is, aki megfeddően szól rá a kislányra. Viszonyuk először valóban apa-lány kapcsolatként értelmezhető, így látja a kislány is. Ezt a dramaturgiai „félrevezetést” az ezután bekövetkező fordulat teszi indokolttá, amiben a fiú közli, hogy a kislány apja már húsz éve halott. Ez ugyanolyan értelmezhetetlen sokként érinti a nézőt, ahogy a főhőst is. Magyarázatot csak a következő képsorban kapunk, ahol a kislány keze idős asszony kezévé változik: ekkor értjük meg, hogy a kislány valójában egy idős asszony képzeletének, emlékeinek szüleménye, egykori önmaga.

A betegtársak közül játszótársnak jelentkező fiú ismét csak a képzeletben, az emlékek útvesztőjében tűnik fel. Az idős asszony (anya) döntést hoz: nem fiával tart, aki botot kínálva sétálni hívja, hanem az őt „megértő”, képzeletében fiúvá változott sorstársával, mintegy visszazárva magát a gyermeklét emlékeibe.

Ez az elbeszéléstechnika nem sematikus módon ábrázolja a képzelet és a valóság közötti különbséget (nem vált a kép fekete-fehérbe vagy szűrő használatával homályossá, a zene sem változik stb.), hanem képileg azonos módon mutatja mindkét síkot. Ez azt erősíti meg, hogy a néző mélyebben átélhesse az idős asszony pszichéjében létrejövő képzeteket, amelyek számára teljesen valóságosnak tűnnek.

Módszertani ajánlás a filmhez, indító kérdések

A filmet – mivel nagyon rövid – érdemes legalább kétszer megnézni a tanulókkal.

Az első megnézés előtti beszélgetéshez javasolt felvezető kérdések:

  • Mindenki számolja meg magában, hány igazán meghatározó élménye volt eddig az életben, amire biztos, hogy emlékezni fog még idős korában is? (Írd le egy lapra, ne mutasd meg senkinek.)
  • Mi az, amit szeretnél megőrizni a gyermekkorodból? Tárgy? Emlék? Viselkedés? Személy? (Írd le egy lapra, ne mutasd meg senkinek.)

A film első megnézése után értelmezzük a látottakat.

  • Mit gondoltok, mi volt a kislány és az idős asszony viszonya? (E két személy azonos, a tudatban jelenik meg.)
  • Mi utal a két személy azonosságára? (A kislány megcsillanó arca a képen, azonos ruha, a kéz megnézése, a két személy – idős asszony és kislány – sosem látható egyszerre, váltják egymást.)
  • Szerintetek miért látja magát ismét kislánynak az asszony? (Szép emlékek, időskori magány, boldogságforrás; itt lehet utalni az időskori betegségekre, azok elfogadására és nehézségeire.)

A film második megnézése után:

Az időskori, sokszor beszűkült tudat és fizikai állapot sok dologban hasonlít a kisgyermekkori állapotra (nem önellátó, gondoskodásra szorul, végtelen türelmet igényel).

  • Szerintetek, mivel lehetne boldoggá tenni az idős nénit és a hasonló sorsú idős embereket?
  • Milyen viselkedéssel teszünk a legjobbat időskori, beteg szeretteinknek?

Ezt kiscsoportban dolgozzák ki vázlatpontszerűen a gyerekek, majd ismertessék a csoportok a válaszaikat. A tanár egy közös lapra vagy táblára írja fel csoportosítva a válaszokat, igény szerint ezekről még beszélgethet az osztály.

Megjegyzés: Fontos, hogy a válaszokban, ötletekben ne a rossz, esetleg zavaros megoldásokat ítéljük el, hanem a jó válaszokat emeljük ki. Érdemes hangsúlyozni az így kialakult beszélgetésben, hogy mi mindnyájan kerülhetünk hasonló állapotba. A téma megbeszélése erősítheti az empátiát, az idős emberek lassultsága, régimódisága iránti türelmet és tiszteletet, valamint az emlékek fontosságát.