A Faludi Ferenc Akadémia meghirdeti XIV. tematikus nemzetközi amatőrfilm szemléjét és az ahhoz kapcsolódó fotópályázatát. A nevezők a fenti témát film vagy fotó formájában a nevezési feltételekben részletezettek szerint dolgozhatják fel. Szakmailag igényes, kimunkált alkotásokat várunk, amelyek alkalmasak arra, hogy a kép nyelvén fórumot teremtsenek különböző nézőpontok és vélemények dialógusához.
A gyermekeknek a varázslat a csoda, a kamaszoknak maga a létezés, a felnőtteknek a váratlan árleszállítás az élelmiszerboltban, az öregeknek az újabb nap, az angyaloknak Isten, Istennek minden. A hétköznapi bölcsesség ugyan előszeretettel állítja szembe a kis és nagy, profán és szent, színtelen és meghökkentő dolgokat, s csodálkozik el az egyik vagy a másik csoporton, talán jobb, ha a csoda mentes marad az ilyen szembeállításoktól. A csodával többnyire csak a természet normális működése áll helyre: a látását visszanyerő vak a legtermészetesebb állapotba kerül, a szerelmes végre elfogadja önnön létezését, amelyben a legtöbbünk már alig hisz, a lebegő hindu bölcsben csak valamivel tisztább formában mutatkozik meg a szellem amúgy is meglévő hatalma az anyag felett. Bármennyit is küzdjünk ellene, a csoda elkerülhetetlen. Megadom magam - boldog vagyok. Csoda?
Díjazottak
FOTÓPÁLYÁZAT:
I.helyezett:
Ijjas Teréz: Angyal
II. helyezett:
Bendó Zsuzsanna: Ég madara
III. helyezett:
Jámbor Zsófia: Élet
KÜLÖNDÍJAK:
Dobrovits Ádám: Túl az Óperencián és az Alkony című képéért
Czine Árpád: Reggel a Stadion út 15-ben sorozatáért
Varga Máte Géza: Katarzis
Borbély Mihály: Kezdet
A képek 2009. december 6 -ig tekinthetők meg az Uránia Nemzeti Filmszínház emeletén, nyitvatartási időben (általában 13-22 óra között), mely a vetítések függvényében változik.
FILM:
Kisjátékfilm kategória / Short feature category:
I. helyezett / place:
Jesús Pérez-Miranda (Spain): Jesusito de mi vida / Dear child Jesus
II. helyezett / place :
Maricarmen Merino (Costa Rica): El mar / The Sea
III. helyezett / place:
Jávor Bence: Colorlocal
Dokumentum film kategória / Documentary film category:
I. helyezett / place:
Nemes Anita: Nils Holgersson
II. helyezett / place:
Csuja László: Mindig első / Always the first
III. helyezett / place:
Bella Cecília: Meddig? / How long?
Kísérleti és animációs film kategória / Experimental and animation film category:
I. helyezett / place:
Bóné Péter: Kapcsolat / Contact (animációs film /amimation film)
II. helyezett / place:
Natia Chelidze (Georgia): The story about man (animációs film /amimation film)
III. helyezett /place:
Vargha Márk Péter Belső ablak / Inner window (kísérleti film / experimental film)
PORT.hu filmegyetemi szekció / Arts university section:
Fődíj / Main prize:
Szőcs Petra: Rejtekhely (Aki bújt) / Hideaway (kisjátékfilm / short feature film)
Különdíj / Special prize:
Alexei Gubenco (Romania): Great expectations (animációs film /amimation film)
Különdíj / Special prize:
Svytoslav Fekhtel (Ukraine): Kuester / Sacristan (dokumentum film / documentary film)
A legjobb elsőfilmes rendező / The best first film director:
Pablo Ortega (Spain): 8:00 a.m.
Különdíjak / Special prize:
Rendezői / Direction:
Káldy László: Tavaszig még tíz nap biztos hideg / Ten days are going to be cold until spring (dokumentum film / documentary film)
Operatőri / Cinematography:
Hervé Demers (Canada) Le grand sault / The grand falls
(kisjátékfilm / short feature film)
Forgatókönyv / Screenplay:
Dér Ászja: Teleapátia / Teleapathy (kisjátékfilm / short feature film)
Vágás / Editing:
Szövényi-Lux Balázs: Tünő & Illa (kisjátékfilm / short feature film)
Színészi / Actor:
Eortzen Nagy Gergely a Colorlocal című filmben nyijtott alakításásért /
for his performance in Colorlocal
PROGRAM
november 19. (csütörtök / Thursday)
16.30-18.00 Információs vetítés I. / Informative I. Fábri terem / room
18.00-20.00 Információs vetítés II. / Informative II. Fábri terem / room
20.00 Az amatőr / Camera buff (1979) 117’
Rend./Dir.; Krzysztof Kie¶lowski; Fsz./Mc.: Jerzy Stuhr Fábri terem / room
Filmajánló>>>
november 20. (péntek / Friday)
13.00-14.15 Információs vetítés III. / Informative III. Fábri terem / room
13.00-14.30 Információs vetítés IV. / Informative IV. Csortos terem / room
14.30-16.00 Versenyfilmek I. / Competitive Films I. Fábri & Csortos terem / room
16.15-17.30 Versenyfilmek II. / Competitive Films II. Fábri & Csortos terem / room
PORT.hu filmegyetemi szekció / Arts university section
17.45-19.15 Versenyfilmek III. / Competitive Films III. Fábri & Csortos terem / room
19.45-21.00 Versenyfilmek IV. / Competitive Films IV. Fábri & Csortos terem / room
21.00 Egy hét egy férfi életéből / A week in the life of a man (1999) 89’
Rend./Dir.; Forgk./Sc; Fsz./Mc.: Jerzy Stuhr Fábri terem / room
Filmajánló>>>
21.00-21.30 Best of Film Festival in the Sign of the Fish I. (CZ) Csortos terem / room
21.30-22.30 Best of Cinefest 2009. (Hungary) Csortos terem / room
november 21. (szombat / Saturday)
10.00-10.45 Információs vetítés V. / Informative V. Fábri terem / room
10.00-11.00 Információs vetítés VI. / Informative VI. Csortos terem / room
11.00-12.30 Versenyfilmek V. / Competitive Films V. Fábri & Csortos terem / room
12.30-13.30 Best of Faludi 2008. – Bizalom / Trust Csortos terem / room
12.30-13.45 Információs vetítés VII. / Informative VII. Fábri terem / room
13.30-14.00 Best of Film Festival in the Sign of the Fish II. (CZ) Csortos terem / room
14.00-15.20 Versenyfilmek VI. / Competitive Films VI. Fábri & Csortos terem / room
PORT.hu filmegyetemi szekció / Arts university section
15.35-16.40 Versenyfilmek VII. / Competitive Films VII. Fábri & Csortos terem / room
16.45-17.45 Best of End of the Pier Festival 2009. (UK) Fábri terem / room
16.45-18.00 Információs vetítés VIII. / Informative VIII. Csortos terem / room
17.45 Nagy állat / Big animal (2000) 73’ Fábri terem / room
Rend./Dir.; Fsz./Mc.: Jerzy Stuhr
Filmajánló>>>
18.00-19.00 Best of BuSho (Hungary) Csortos terem / room
Díszterem / Ceremonial Hall
19.00-20.45 Díjkiosztó díjazott filmek vetítése /
Award Ceremony, projection of the winning films
Filmszemle és Fotó kiállítás
A beküldött filmeket szakmai zsűri bírálja el. Az előzsűri által a versenyprogramba választott munkák a közönség, az alkotók és a zsűri jelenlétében nyilvános vetítésen kerülnek bemutatásra, melyet ugyancsak nyilvános értékelés követ. A zsűri három kategóriában (kisjátékfilm, kísérleti film, dokumentumfilm) ad ki díjakat (I., II.,III.), illetve különdíjakat. A művészeti egyetemek hallgatóinak filmjeit külön kategóriában díjazza a zsűri.
A beküldött fotók közül az előzsűri döntése alapján a legjobbakat az Uránia Nemzeti Filmszínházban állítjuk ki. A kiállított képeket a zsűri nyilvános fórumon értékeli. A díjak átadására a filmszemle díjkiosztóján kerül sor.
A filmszemle ideje, helye: 2009. november 19-21. Uránia Nemzeti Filmszínház
A fotókiállítás megtekinthető: 2009. november 19. - december 6.
Díjkiosztó, díjazott filmek vetítése: 2009. november 21. 19 óra
A filmes zsűri tagjai:
Gyarmathy Lívia rendező, Lázár Kovács Ákos esztéta,
Nagy András operatőr, Mispál Attila rendező
A zsűri elnöke:
Jerzy Stuhr
A fotós zsűri tagjai:
Dér András, Haris László, Móser Zoltán, Stalter György
A Budapesti Olasz Kultúrintézet díja egy olaszországi filmes ösztöndíj!
Krzysztof Zanussi által felajánlott díj: egy hét a varsói TOR filmstúdióban!
A filmegyetemi hallgatók kategóriáját a PORT.hu támogatja.
A filmeket az Országos Diákzsűri is értékeli és díjazza!
A szemle után értékelő szakmai napot tartunk, a filmesek és a fotósok számára is, amelyen a nevezők és a zsűrik tagjai vesznek részt. Itt lehetőség nyílik átfogóbb szakmai konzultációra, eszmecserére.
Nevezési feltételek
Film
- a filmszemlére elsősorban amatőr alkotók vagy alkotóközösségek jelentkezhetnek, korhatár megkötése nélkül, legfeljebb 2 pályaművel, a film és a fotó szekcióba történő nevezés egymástól független.
- nevezni kisjáték-, kísérleti-, és dokumentumfilm kategóriában lehet.
- az egyes művek hossza nem haladhatja meg a 16 percet, (a művészeti egyetemek hallgatóinak kategóriájában, amennyiben a film az alkotó tanulmányainak idején készült, az időkorlát 30 perc)
- a kész munkák 1 db DVD –n (előzsűri) és 1 db vetítési kópián (AVI file, DVCam, DV, HDV, esetleg DVD) is beadandók. További További információ>>
- a beadott példányokon (mind a hordozón, mind a borítón) szerepelnie kell a rendező nevének és a film címének
- a filmeket angol nyelvű felirattal kell ellátni, ennek hiányában az angol nyelvű dialóglista mellékelendő (nyomtatva és e-mailben is).
- a Faludi Akadémia örömmel várja művészeti egyetemeken tanuló hallgatók filmjeit is, melyeket a zsűri majd külön szekcióban értékel és díjaz.
- a nevezési lapot nyomtava és e-mailben is kérjük elküldeni.
- az előzsűri döntése alapján a versenyprogramban nem szereplő, ám a pályázati kiírásban foglaltaknak eleget tevő filmeket az Akadémia információs vetítésen bemutatja. - az Akadémia hordozót nem ad vissza, kivéve a versenyprogramban nem szereplő alkotások vetítési kópiáit a filmszemlét követő 1 hónapig.
- nevezési díj nincs!
Nevezési feltételek
Fotó
- a fotópályázatra elsősorban amatőr alkotók jelentkezhetnek, korhatár megkötése nélkül, legfeljebb 3 pályaművel, a film és a fotó szekcióba történő nevezés egymástól független.
- nevezni digitális, hagyományos (analóg) technikával készült színes és fekete-fehér képekkel lehet.
- a pályaműveket nyomtava, nagyítva 1 példányban valamint 300 dpi bontásban CD -n is be kell nyújtani. A képek mérete maximum: 20 x 30 cm lehet.
- sorozat esetén a képek száma 5-nél több ne legyen. Egy alkotó csak egy sorozattal pályázhat.
- aaz alkotó neve és a kép címe a kép hátulján és az CD –lemezen is legyen feltüntetve.
- szívesen látjuk művészeti egyetemeken tanuló hallgatók munkáit is, amelyeket a zsűri külön szekcióban értékel és díjaz.
- a nevezési lap nyomtava és e-mailben is benyújtandó.
- az előzsűri által kiválasztott alkotások az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerülnek kiállításra.
- a fotók a kiállítást követően 1 hónapig vehetők át az Akadémián, illetve felbélyegzett csomagolás előzetes elküldése esetén az intézet visszaküldi őket.
- nevezési díj nincs!
A pályázat hivatalos laborja a Color Photo Digital, mely a mindekori listaárból 25 % kedvezményt ad a CSODA Faludi Nemzetközi Amatőrfotó-pályázatra beadandó anyagokra. További részletek>>
Nevezési határidő: 2009. október 19. Letölthető nevezési lap: FILM FOTÓ
A nevezési lap nyomtava és e-mailben is benyújtandó!
Postacím: JTMR Faludi Ferenc Akadémia Pf.: 462 Budapest 1447
A borítékra ráírandó: CSODA XIV. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat
Késve érkezett nevezéseket a többi nevezőre, illetve az előzsűrire való tekintettel nem fogad el a Faludi Akadémia. Postai küldeménynél a bélyegző dátuma számít.
Az Akadémia a nevezőkkel kizárólag e-mail útján tartja a kapcsolatot. A további tudnivalókról minden nevező ilyen módon értesítést kap. Amennyiben ez október 30-ig nem érkezik meg, minden nevező jelezze ezt a film@faludiakademia.hu címen.